Index Vakbarát Hírportál

Az egész emberiségnek fontos, de a gazdag elit beszélgetőklubja lesz belőle?

2023. december 5., kedd 13:36

November 30-án kezdődött az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye (UNFCCC) részes államainak csúcstalálkozója (COP28) Dubajban. A két héten át tartó klímacsúcson csaknem 200 ország és körülbelül 70 ezer ember vesz részt, köztük államfők, miniszterelnökök, cégvezetők, klímaaktivisták és kutatók. Az idei COP-ról Ürge-Vorsatz Diána fizikust, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökét, a CEU professzorát kérdeztük.

Ürge-Vorsatz Diána lapunknak elárulta, vasárnap utazott a klímacsúcs helyszínére, IPCC-alelnökként sok feladata lesz, előadásokat tart, valamint bilaterális és többoldalú egyeztetéseken is részt vesz.

A COP28-ról érkező egyik első bejelentés szerint Németország és az Egyesült Arab Emírségek fejenként százmillió dollárt ajánlott fel a klímaváltozás által leginkább érintett országok megsegítésére. Emellett Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Japán is tett kisebb pénzügyi felajánlásokat a természeti katasztrófákkal szembesülő országok számára, így ez az első alkalom, hogy pénzt folyósítanak abba a káralapba, amelyről tavaly állapodtak meg az egyiptomi COP27-csúcstalálkozón.

A nagy bejelentés tavaly volt, amikor sikerült megállapodni az alap létrehozásáról. Ez volt a 2022-es klímacsúcs legnagyobb eredménye. Az idei COP legfontosabb témája, hogy kiértékeljük az eddigi előrehaladást, de már most tudjuk, hogy nem lesznek túl jó hírek, ez egy negatív eredménnyel záró mérlegkészítés lesz. A következő nagy kérdés, hogy ennek fényében hogyan lépünk tovább. Tartok tőle, hogy az idei COP-on nem történik komoly előrelépés. Szintén fontos tétel a tárgyalóasztalon az adaptációs globális célról és keretrendszerről történő megegyezés, ezt lehetségesebbnek tartom, gyakorlatilag ez is összefügg a finanszírozással

– fejtette ki Ürge-Vorsatz Diána.

A klímacsúcs klímalábnyoma

A klímacsúcsokat az elmúlt években több kritika érte többek között a rendezvények mérete és a vendégek repülőgép-használata miatt. Ürge-Vorsatz Diána ezt összetett kérdésnek nevezte, amelyben nehéz egyértelmű állást foglalni.

„Közel százezer vendéget várnak, jelentős részük ha nem is magángéppel, de repülővel érkezik. Az előző klímacsúcson, Sarm es-Sejkben iszonyatos mértékben kellett klímaberendezéseket használni. A klímacsúcsok klímalábnyoma valóban gigantikus, és nem biztos, hogy ez jó példa” – ismerte el a fizikus.

Ürge-Vorsatz Diána úgy látja, hogy „szinte iparággá vált klímacsúcsot szervezni, a szállodaárak és az étkezési árak a helyszíneken ilyenkor megsokszorozódnak. Emellett a fejlődő országokból sokan emiatt nem tudnak részt venni a csúcson, ami abba az irányba mutat, hogy a globális elitek, a nagy kibocsátású gazdag elitek beszélgetőklubja lehet a klímacsúcs. Néha épp azért nehéz megállapodásokat kötni, mert nem ül minden érintett az asztalnál, vagy legalábbis nem olyan arányban ülnek ott, ahogy az a világban van, így kevésbé érvényesülnek az ő szempontjaik”.

A fizikus azt sem gondolja, hogy minden évben ekkora volumenű rendezvényre lenne szükség,

persze minden város azért harcol, hogy az ő nevéhez is kötődjön egy nagy és neves klímaegyezmény, de először a már meglévő egyezményeket kellene betartani. A COP egy fontos tárgyalássorozat, épp azzal a céllal, hogy az egyezményeket aláíró felek találkozzanak, és megvizsgálják az előrehaladást, prezentálják a jelentéseiket, valamint új technológiai megoldásokat mutassanak be. Azt ne várjuk, hogy minden évben újabb hatalmas egyezmény szülessen, ezért talán arra sem lenne szükség, hogy rendszeresen közel százezer ember részvételével tartsunk találkozókat.

Ürge-Vorsatz Diána a magángéphasználatra vonatkozó kritikákra megjegyezte, nem várható el egy állam- vagy kormányfőtől, hogy kereskedelmi járattal utazzon. A magas szintű vendégek jelenléte viszont segít a figyelemfelkeltésben, „ha a világ vezetői részt vesznek az eseményen, a közérdeklődés szintjére emelik azt, ami jót tehet az ügynek”.

Szombaton arról számoltunk be, hogy Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.

(Borítókép: John Kerry [USA] klímáért felelős elnöki különmegbízott beszédet tart a Dubajban megtartott klímacsúcson 2023. december 2-án. Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)

Rovatok