Index Vakbarát Hírportál

Izraelben járt a honvédelmi miniszter, szerződést írtak alá

2023. december 5., kedd 15:21

„Nehéz időkben is feltétel nélkül a szövetségeseink mellett állunk” – jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután Tel-Avivban találkozott Joav Gallant izraeli védelmi miniszterrel kedden.

Mindezt a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: látogatása elsődleges célja, hogy közvetlenül is „kifejezze a magyar kormány szolidaritását a zsidó állammal az októberi Hamász-terrortámadás után”. „Eddig is és ezután is minden fórumon támogattuk és támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát” – húzta alá a tárcavezető.

A miniszter elárulta, hogy Joav Gallant védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásaikon az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdések mellett a kétoldalú katonai kapcsolatok áttekintése, továbbá a védelmi ipar területén történő együttműködés kérdései álltak. Az egyeztetéseken részt vettek az ELBIT, a RAFAEL, valamint az IAI vállalatok vezetői is.

A látogatáson aláírták a magyar-izraeli katonai együttműködési megállapodást (MoU), amely a két ország közötti további védelmi ipari együttműködés feltétele.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a magyar honvédelem egyik alapjának tekinthető légvédelem megújítása is Izraelhez köthető, „hiszen a magyar kormány ehhez a méltán ismert és elismert izraeli Vaskupola radarrendszerének elemeit vásárolta meg, amelyek így - az amerikai-norvég NASAMS rakétarendszerrel együtt - alkotják Magyarország 21. századi, high-tech légvédelmi rendszerét”.

(Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf (k) és Joav Gallant (j) Tel-Avivban 2023. december 5-én. Fotó: Honvédelmi Minisztérium)

Rovatok