Index Vakbarát Hírportál

Boris Johnson elismerte, hogy hibázott a járványhelyzet kezelésekor

2023. december 6., szerda 16:03

Őszinte sajnálatát fejezte ki szerdán Boris Johnson volt brit miniszterelnök a koronavírus-járványban meghaltak miatt az Egyesült Királyság járványügyi bizottsága meghallgatásán.

„Mély sajnálatomat szeretném kifejezni a fájdalmak, a veszteségek és a szenvedés miatt” – fogalmazott Johnson a várhatóan két napon át tartó meghallgatás első napján.

A volt brit miniszterelnök azt mondta, hálás azoknak az egészségügyi dolgozóknak és közalkalmazottaknak, akik segítettek megvédeni az országot a világjárvány idején, és reméli, hogy a vizsgálat „választ adhat azokra a nagyon nehéz kérdésekre”, amelyeket az áldozatok és családjaik „jogosan tesznek fel” – írja a Sky News.

Johnson elismerte, hogy hibákat követett el kormánya a járvány idején, és hozzátette, hogy felelősséget vállal minden döntésükért.

A politikus a hibák alatt többek között a kormány 2020-as világjárványra adott válaszának gyorsaságát, a lezárásról szóló döntéseket és azok időszerűségét értette. Ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány akkoriban mindent megtett, amit csak tudott. 

A bizottság már több, Johnsont bíráló tanúvallomást hallott; köztük olyanokat, melyekben a tanúk szerint a miniszterelnök kormánya tehetetlenségét emlegette a járvány idején.

Az egyik tanúvallomás szerint Johnson egy alkalommal megkérdezte, hogy el tudja-e pusztítani a vírusokat, ha hajszárítóval fúj be az orrába, az áldozatok családjai pedig a meghallgatáson ama kijelentésével is szembesíteni akarták, mely szerint egy második karanténnál még a magas halálozási arány is elviselhetőbb.

Helyszíni beszámolók szerint a meghallgatás alatt a családtagok a járványban elhunyt szeretteik képét emelték a magasba, egy tiltakozót pedig kikísértek a teremből.

A járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó vizsgálat október végén tartott ülésén Johnson ama megjegyzését is nyilvánosságra hozták, mely szerint a járvánnyal „a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról”.

A nyáron kezdődött vizsgálat, amelynek elnöke Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből – hivatalos elnevezéssel modulból – áll.

A koronavírus több mint 232 ezer halálos áldozatot követelt az Egyesült Királyságban. 

Boris Johnson lemondását botrányok sorozata előzte meg. A volt miniszterelnökről ugyanis kiderült, hogy több bulit is tartott a koronavírus miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellenére.

A partygate-botrányok után a brit miniszterelnök ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, ezt ugyan megnyerte, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.

botrányokat követően tiltakozásként lemondási hullám indult el Boris Johnson kormányának tagjai körében: egy nap alatt 21 képviselő mondott le

Boris Johnson a sorozatos belpolitikai botrányai nyomán végül július 7-én bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

Rovatok