Index Vakbarát Hírportál

Franciaországban törvény védi a kakasok jogait is

2023. december 7., csütörtök 06:24

Egy új francia törvény célja, hogy nagyobb védelmet nyújtson a meglévő gazdaságoknak a területre újonnan érkezett lakosokkal szemben.

A francia parlament ugyanis elfogadta azt a törvényt, amelynek célja a szomszédok közötti konfliktusok korlátozása. A Nicole Le Peih kormánypárti képviselő által előterjesztett és Emmanuel Macron elnök centrista kormánya által támogatott törvényjavaslatot 78 szavazattal 12 ellenében fogadták el, és most a szenátus elé kerül – írja az Euronews.com.

Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter az X közösségi médiaplatformon azt mondta: „Ez a törvény véget vet a visszaélésszerű pereknek a gazdák ellen, akik nem tesznek mást, mint a munkájukat végzik: táplálnak minket. Ez egy vidéki józan ésszel megfogalmazott törvényjavaslat.”

FRANCIAORSZÁGBAN ÉS MÁS ALPESI ORSZÁGOKBAN RÉGÓTA TARTANAK A KORÁBBI VÁROSLAKÓK ÉS ÚJ, VIDÉKI SZOMSZÉDAIK KÖZÖTTI KONFLIKTUSOKTÓL. 

Franciaország 2021-ben törvényt vezetett be „a francia vidék érzékszervi örökségének” védelmére. De létezik a franciáknál egy úgynevezett „Maurice kakastörvény” is, mely a kakasok szabad és önkényes kukorékolását védi. 

2019-ben az új-akvitániai Saint-Pierre-d'Oléron tengerparti szigeten élő Maurice-nak engedélyezték, hogy továbbra is kukorékoljon, miután a tiltakozók elvesztették a tulajdonosával szembeni pert.

Egy francia tv szerint jelenleg közel 500 gazdálkodónak kell pereskednie a szomszédok miatt, akik a gazdaságukból származó zajok vagy szagok miatt panaszkodnak.

Ha egy szomszédot zavar egy olyan művelet, amelyet az ő érkezésük előtt is végeztek, nem tehet ellene panaszt.

„Ez egyben az egész ország területén egységes eljárást is garantál” – mondta Nicole Le Peih.

Rovatok