Index Vakbarát Hírportál

Rossz híreket közölt a frontról az ukrán szárazföldi erők parancsnoka

2023. december 10., vasárnap 21:39

Az ukrán vezérkar értékelése szerint továbbra is nehéz a helyzet az ukrajnai frontvonalakon – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka vasárnap.

Tájékoztatása szerint különösen az ország keleti feléből jelentettek növekvő számú orosz offenzívát. „Az ellenség töretlenül folytatja támadásait” – hangsúlyozta Telegram-oldalán közzétett bejegyzésében Szirszkij.

A szárazföldi erők parancsnoka vasárnap ellátogatott a kelet-ukrajnai frontszakaszokra, ahol továbbra is Avgyijivka városára összpontosítottak az orosz alakulatok.

Olekszandr Szirszkij arról is beszélt, hogy a helyi parancsnokokkal meghozták „a szükséges döntéseket” a védelem érdekében. Hozzátette, hogy egyebek mellett jobban kell védeni a saját katonákat, és észszerűsíteni kell a lőszerfelhasználást.

Volodimir Fityo, az ukrán hadsereg szóvivője az állami televízióban elmondta, hogy a fagypont alatti hőmérséklet helyenként ugyan az orosz támadások enyhe mérséklődését eredményezte, de a csapásirány változatlanul a Harkivi területi Kupjanszk városa. 

A településtől alig hét kilométerre fut a frontvonal.

Micael Bydén, a svéd szárazföldi erők főparancsnoka a nap folyamán látogatást tett a kelet-ukrajnai frontvonalakon.

Egyebek mellett megtekintette a 45. önjáró tüzérségi dandár állásait, és beszélt ukrán katonákkal is, ahogy ez a látogatásról készült videófelvételen látható. A dandárt ősszel szerelték fel svéd Archer tüzérségi rendszerekkel.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, vasárnapi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok