Index Vakbarát Hírportál

A fésűt hírből sem ismeri, a láncfűrészt imádja Orbán Viktor új szövetségese

2023. december 10., vasárnap 08:32

December 10-én iktatják be Argentína következő elnökét, Javier Mileit, akit barátai és ellenségei Donald Trumphoz és Jair Bolsonaróhoz szokták hasonlítani. Kampányában láncfűrészt lóbálva ordítozott, abszurd kijelentéseket tett, és megígérte, hogy letöri az inflációt, és visszaszorítja a szegénységet. Becenevei az „Őrült” és „A paróka”. Portré.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Párizsból Buenos Airesbe utazott tovább, ahol vasárnap részt vesz Argentína új elnöke, Javier Milei ünnepélyes beiktatásán. Kétnapos programja során a magyar miniszterelnök több kétoldalú tárgyalást is folytat. Brazília korábbi elnökével, Jair Bolsonaróval külön is egyeztetett Orbán.

Argentína új elnökét november végén választották meg. Milei a szavazatok 56 százalékát begyűjtve előzte meg baloldali riválisát, Sergio Massát, aki 44 százalékkal végzett. Milei november 20-i győzelmi beszédében kijelentette, hogy 

ma kezdődik Argentína újjáépítése, történelmi este ez az ország számára.

A beiktatáson részt vesz VI. Fülöp spanyol király, több dél-amerikai államfő és – a hírek szerint – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. Az Egyesült Államokból az energiaügyi miniszter érkezik majd a ceremóniára. 

Orbán Viktor még a beiktatás előtt, szombaton személyesen is gratulált Javier Mileinek a választási győzelemhez, és magyarországi hivatalos látogatásra hívta meg az új államfőt.

A találkozón egyeztettek a magyar–argentin kétoldalú kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről, valamint a politikai együttműködésről a nemzetközi baloldali erők elleni hatékonyabb küzdelem érdekében – fogalmazott az MTI-nek küldött közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Mileiről talán mindent elárul, hogy a legtöbbször Donald Trump volt amerikai elnökhöz és Jair Bolsonaro korábbi brazil elnökhöz szokták hasonlítani. Az új argentin elnök legfontosabb kampányígéretei az infláció letörése és a szegénység visszaszorítása voltak. Emellett azt ígérte, hogy a helyi valutát, a pesót amerikai dollárra váltja le, valamint „felrobbantja” a központi bankot, ezzel megakadályozva a további pénznyomtatást, ugyanis szerinte ez hajtja fel az inflációt. Milei a radikális, szélsőséges elképzeléseivel várhatóan sokkot fog okozni Argentína gazdasági és politikai rendszerében.

A parókás bajkeverő

Nem hivatalos életrajzi könyvében Juan Luis González szerző arról ír, hogy magányos és szeszélyes gyermekkora volt Javier Mileinek, aki akkoriban szülői bántalmazásnak és iskolai zaklatásnak volt kitéve. A '80-as években az El Loco, azaz az „Őrült” becenevet aggatták rá. 

Milei eszméinél jobban aggaszt az elmeállapota és érzelmi stabilitása

– fogalmazott róla a könyvben Luis González.

Milei jobboldali nézeteivel, televíziós szerepléseivel és rockzenészi múltjával szerzett magának népszerűséget. Másik beceneve „A paróka”, állítása szerint ugyanis évtizedek óta nem fésülte meg haját, hagyja, hogy a „láthatatlan kéz” végezze a munkáját. Mások Elvis Presley és a Farkasember (Wolverine) keverékének tartják.

Milei fiatalon egy másodosztályú focicsapat kapusa volt, és Mick Jaggert alakította egy Rolling Stones tribute bandában. Közgazdaságtant tanult a Buenos Aires-i Belgrano Egyetemen, és az argentin hiperinfláció első napjaiban lépett a pályára. Több könyvet is írt, köztük A libertárius útja és legutóbbi, Az infláció vége című könyvét.

A tévéből a politika felé vette az irányt

Kockázatelemzőként dolgozott az egyik argentin milliárdos tulajdonában lévő vállalatnál, a Corporacion Americánál, majd televíziós karrierbe kezdett. Jelentős hírnévre tett szert gazdasági szakértőként argentin televíziós műsorokban, ahol az infláció nyomorúságáról és a tantrikus szex öröméről egyaránt beszélt. „Minden embernek megvan a maga dinamikája. Az én esetemben háromhavonta ejakulálok” – büszkélkedett az egyik adásban Argentína újdonsült elnöke.

Szókimondósága és mocskos megjegyzései tették őt igazán ismertté, ami ahhoz vezetett, hogy öt évvel ezelőtt politikai karrierbe kezdett. A libertariánus közgazdászt 2021-ben választották be a kongresszusba pártja, a Libertad Avanza (Szabadság Előre) színeiben. A 2023-as elnökválasztáson jelöltként indult, és augusztusban a legtöbb szavazatot söpörte be, annak ellenére, hogy a kampányidőszakban számos megdöbbentő kijelentést tett – a fentebb említetteken kívül is:

(Borítókép: megválasztott argentin elnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt Buenos Airesben 2023. december 9-én.  Fotó: Fischer Zoltán /  Miniszterelnöki Sajtóiroda  / MTI)

Rovatok