A Bush-korszak retorikája újra divatba jött – egyesek örömére és mások megdöbbenésére.
George W. Bush amerikai elnök 2002-es évértékelő beszédében arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államoknak szembe kell szállnia a világot fenyegető „gonosz tengelyével” – ez a szófordulat volt, amely meghatározta Bush ellentmondásos külpolitikai örökségét és a közel-keleti háborúk éveit. Aki azt hitte, hogy Washington már túl van mindezen, gondolja át újra.
Több mint két évtizeddel később a gonosz tengelye újra felkerült az étlapra. A kifejezés és a hozzá hasonló szófordulatok ismét beivódtak a washingtoni retorikába, hogy leírják Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea egyesek szerint egyre növekvő szövetségét – írja elemzésében a Foreign Policy.
Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a győzelem Oroszország számára győzelem Kína számára. Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz tengelye még nagyobb lendületet vegyen
– mondta Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó augusztus végén, előválasztási kampányában.
A gonosz tengelye megjelent a világban: Kína, Oroszország, Észak-Korea és Irán. És szembe kell szállnunk velük, nem pedig üzletelni
– figyelmeztetett Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője a CBS Newsnak adott októberi interjújában.
A „gonosz tengelye” egy olyan kifejezés, amely az amerikai hatalommal kapcsolatos, megalapozatlan optimizmus korszakára emlékeztet – és az azt követő elhibázott háborúkra. Az a tény, hogy ez a kifejezés újra előkerült, előrejelezheti, hogy milyen lesz az amerikai külpolitika az elkövetkező években – írja a lap.
A washingtoni republikánusok és demokraták egyaránt figyelmeztetnek az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea közötti egyre szorosabb kapcsolatokra. Oroszország az iráni és észak-koreai fegyverszállításokra támaszkodik az ukrajnai háborúban, az Egyesült Államok és szövetségesei pedig aggódva figyelik, hogy Peking milyen katonai vagy gazdasági mentőövet dobhat Moszkva felé, hogy meghosszabbítsa a háborút. Oroszország Iránnak nyújtott támogatása eközben segíti az olyan terrorcsoportokat, mint a Hamász és a Hezbollah, amelyek Irán helyettesítői az Izrael elleni harcban. Oroszország emellett arra használja fel az izraeli háborút, hogy saját hitelességét növelje a globális délen.
Joe Biden amerikai elnök a kongresszusnak benyújtott beadványában az Izraelnek és Ukrajnának biztosított amerikai támogatásokat összekapcsolta, mindkét konfliktust a demokrácia védelméért folytatott globális harc részeként beállítva. Washingtonban pedig sokan – jogosan vagy tévesen – azzal érvelnek, hogy egy ukrajnai orosz győzelem felbátorítaná Kínát Tajvan lerohanására. Washingtonban sokan úgy tekintenek ezen rivalizáló konfliktusokra, mint amelyek mélyen összefüggnek egymással.
Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, kik az ellenfeleink. Meg kell értenünk, hogy ki próbálja meggyengíteni az Egyesült Államokat, valamint a demokráciákat világszerte. Ez pedig Kína, Irán, Oroszország és Észak-Korea
– mondta Jeanne Shaheen, a szenátus egyik nehézsúlyú, külpolitikával foglalkozó demokrata képviselője egy nemrég a Foreign Policynak adott interjújában.
Úgy tűnik, hogy Biden vagy a kormányzat vezető tisztségviselői még egyetlen esetben sem használták ezt a kifejezést, de ez nem jelenti azt, hogy nem terjedt el. A republikánus oldalon McConnell, Tim Scott és Marsha Blackburn szenátorok, valamint Cory Mills képviselő is dobálózott ezzel a frázissal, míg a másik oldalon a képviselőház egyik legbefolyásosabb és leghosszabb ideje hivatalban lévő demokrata képviselője, Steny Hoyer képviselő is átvette azt.
Nem mindenki van azonban fenn a fedélzeten. Néhány szakértő idegenkedik attól, hogy ezt a négy különböző hatalmat egy kalap alá vegye, és attól tartanak, hogy ez az amerikai külpolitika új korszakát indíthatja el.
Nagyon sok különbség van ezen országok általános stratégiai céljai között. Nem lesz produktív, ha úgy kezeljük őket, mintha ők lennének az Amerika-ellenes Bosszúállók
– mondta Matt Duss, a Center for International Policy ügyvezető alelnöke.
Mindannyian atomhatalmak, vagy hamarosan azok lesznek. Mindannyian zűrzavart keltenek a környékükön. De a biztonsági kihívások, amelyeket a jelenleg Európában háborúban álló Oroszország vagy Kína jelent, amely Tajvan meghódítását tűzte ki célul a bizonytalan jövőben, különböznek azoktól, amelyeket Irán és Észak-Korea jelent – írja a lap.
Mindegyik országot külön-külön kell kezelni
– mondta Comfort Ero, az International Crisis Group agytröszt elnök-vezérigazgatója.
Eltérően Washington külföldi szövetségi hálózatától, ahol a tagok gazdaságai, hadseregei, értékvilága és egyéb kapcsolataik egymással mélyen összefonódnak, az Egyesült Államok e négy ellenfele közötti kapcsolatok inkább olyan szövetségek, amelyek a közös érdekeken alapulnak. Ezeket a szövetségeket ráadásul kölcsönös gyanakvás és bizalmatlanság szövi át, és sokkal törékenyebbek, mint azt a „gonosz tengelyéről” beszélők sugallják.
Az észak-koreai politika legfőbb haszonélvezője Kína, amely kulcsfontosságú ütközőállamként tekint a sztálinista államra saját maga, valamint Washington és ázsiai csendes-óceáni szövetségesei, nevezetesen Dél-Korea között. Több magas rangú nyugati és kelet-ázsiai tisztviselő szerint azonban Kína egyre nyugtalanabb attól, ahogyan Észak-Korea elmélyíti kapcsolatait Oroszországgal – ez ugyanis csökkentheti Peking befolyását Phenjanra, vagy tovább fokozhatja a feszültséget a Koreai-félszigeten.
Az iráni hatalmi vezetők megosztottak annak megítélésében, hogy országuk elmélyítette kapcsolatait Oroszországgal, és Teherán még mindig gyanakvással tekint Moszkvára – vélik regionális szakértők. Kína elmélyítheti kapcsolatait Oroszországgal, de csak olyan módon, amely Peking gazdasági és politikai érdekeit szolgálja, nem pedig Moszkva iránti rokonszenvből vagy lojalitásból, amint azt a két hatalom közötti energetikai együttműködésről folytatott közelmúltbeli tárgyalások is mutatják.
Lehet, hogy „ez egy kényelmes kifejezés, de a politika alakítása szempontjából nem hasznos” – mondta Ero. „Fennáll a veszélye annak, hogy valamennyiüket egy kalap alá vesszük, és azt feltételezzük, hogy valamennyiükkel ugyanazt a politikát folytathatjuk”.
A külpolitikai héják az elmúlt években tesztelték a Nyugatot fenyegető veszélyek leírására szolgáló kifejezéseket, szóösszetételeket és rövidítéseket. Mike Pence volt amerikai alelnök 2019-ben rövid időre kipróbálta a „zsiványállamok falkája” kifejezést. E hónap elején a Halifaxi Nemzetközi Biztonsági Fórumon, a demokratikus országok több száz vezető külpolitikai tisztviselőjének és szakértőjének éves találkozóján néhányan a CRINK – Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea – rövidítést kezdték használni e nyugati riválisok leírására, a BRICS-országok blokkjára utalva. Azonban az újrahasznosítás könnyebb, mint valami újat kitalálni.
Ha ez a retorikai játék egy új korszakot vetít előre az amerikai külpolitikában – nem függetlenül attól, hogy ki nyeri a 2024-es elnökválasztást –, akkor ez arra utalhat, hogy Washington megpróbálja feléleszteni a „jó és a rossz” szembenállásának korszakát a világpolitikában.
Halifaxban több külföldi diplomata is aggodalmának adott hangot, mondván, hogy ez a tendencia a középhatalmakat és az úgynevezett globális dél országait eltávolíthatja az Egyesült Államoktól. Sokan, például India és Dél-Afrika, mély gazdasági és katonai kapcsolatokat ápolnak Kínával és Oroszországgal.
A Biden-kormányzat vezető tisztségviselői többször hangsúlyozták: nem akarják arra kényszeríteni az afrikai vagy latin-amerikai országokat, hogy válasszanak az Egyesült Államok és Kína között – óvakodva attól, hogy elüldözzék a potenciális partnereiket. Azonban ha Kínát kifejezetten a gonosz tengelyébe sorolják, az végső soron ugyanezt a hatást érheti el.
Még Washington néhány legközelebbi partnerének közjogi méltóságai is aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy Kínát Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával egy kalap alá veszik. A legmagasabb rangú ukrán tisztségviselők is figyeltek arra, hogy ne tegyék tönkre a Kínával való kapcsolatokat, még akkor sem, amikor Kijev legfontosabb nyugati támogatói egy új hidegháborúra készülnek Pekinggel szemben.
Gyűlölöm az ötletet, hogy Kínát a gonosz tengelyének listájára tegyük. Oroszország, Irán, Észak-Korea, talán Belarusz is oda tartozik, de Kína semmiképpen sem
– mondta Petro Porosenko, Ukrajna volt elnöke a Foreign Policynak a halifaxi fórum margóján.
George W. Bush annak idején azt mondta, hogy valaki vagy Amerikával van, vagy ellene. A helyzet valójában ennél bonyolultabb, és a szakértők széles körben egyetértenek abban, hogy a világpolitika általában véve sokkal komplikáltabb, mint 2001-ben vagy 2002-ben, amikor az Egyesült Államok a világ egyedüli és megkérdőjelezhetetlen szuperhatalma volt.
A Nyugatnak tudomásul kell vennie, hogy néha az, amit mi komoly globális problémának tekintünk, nem ugyanúgy látszik a világ más részein
– mondta Sarah Margon, a Nyílt Társadalom Alapítványok külpolitikai igazgatója.
A Gonosz tengelye remek cím, ha cikket akar írni, de ha ez lesz a politika mozgatórugója, akkor az nagyon meg fogja nehezíteni számos ország dolgát, mert úgy fogják érezni, hogy oldalt kell választaniuk, és a nemzetközi politika ma nem így működik a világban
– fogalmazott.
(Borítókép: George W. Bush 2009. május 28-án. Fotó: Bill Pugliano / Getty Images)