Index Vakbarát Hírportál

Poroltóval fújta le a hanukai gyertyákat egy szélsőjobboldali lengyel képviselő a szejmben

2023. december 13., szerda 16:42

Egy szélsőjobboldali lengyel törvényhozó kedden egy tűzoltókészülékkel oltotta el a hanukai gyertyákat az ország parlamentjében egy, a zsidó közösség tagjaival tartott rendezvényen, ami felháborodást váltott ki, és arra késztette a házelnököt, hogy kizárja őt az ülésről.

A közösségi médiában is keringő felvételeken látható, amint Grzegorz Braun, a Konföderáció párt képviselője fogta a tűzoltó készüléket, majd átsétált a parlament előcsarnokán a gyertyák helyére, és lefújta le a gyertyákat. Végül a biztonsági őröknek ki kellett terelni az embereket a területről – írja a CNN.

A zsidó közösség tagjai, köztük gyerekek is, Szymon Holownia házelnök meghívására érkeztek a parlamentbe az éves hanukai ünnepségre.

A felvételeken látható, hogy a közelben tartózkodó embereket beborította a tűzoltó készülékből származó por. Ezt követően Braun az ülésteremben a pódiumra lépett, ahol a hanukát „sátáninak” nevezte, és azt mondta, hogy helyreállítja a „normalitást”.

A közvetlenül az eset után feltett kérdésre, hogy szégyelli-e magát, Braun azt válaszolta:

Szégyelljék magukat azok, akik részt vesznek sátánista cselekedetekben.

Holownia végül kizárta Braunt a parlament üléséről az újonnan kinevezett, EU-párti Donald Tusk miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazás előtt, és közölte, hogy tájékoztatja az ügyészséget a cselekedeteiről.

Később közölte, hogy Braun három hónapra elveszíti fizetésének felét, hat hónapra pedig minden parlamenti költségtérítését.

Nem lesz tolerancia a rasszizmussal, az idegengyűlölettel, az antiszemitizmussal szemben, amíg én vagyok a parlament elnöke

– mondta Holownia újságíróknak.

The Guardian időközben megtudta, a szélsőjobboldali lengyel párt felfüggeszti a képviselőt.

Braun, aki korábban már okozott zűrzavart azzal, hogy a törvényhozókhoz közeledett, és kiabált velük, amikor azok a parlamentben felszólaltak, elhagyta az üléstermet, és kezet fogott más szélsőjobboldali törvényhozókkal.

Pártja, a Konföderáció az október 15-i választások után 18 mandátumot szerzett. Michael Schudrich lengyel főrabbi a Reutersnek telefonon azt mondta, hogy Braun fellépése nem volt reprezentatív az országra nézve, és hogy „zavarba hozta” őt.

Grzegorz Rys lengyel katolikus bíboros az X közösségi médiaplatformon közzétett nyilatkozatában azt mondta, szégyelli Braun tetteit.

(Borítókép:  Grzegorz Braun az akció után 2023. december 12-én.  Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok