Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan ítéletet hirdetnek a nagy vatikáni korrupciós perben

2023. december 13., szerda 08:52

A Vatikán egyik legnagyobb korrupciós perében – amelyben a 10 vádlott egyike bíboros – a védőügyvédek kedden fejezték be az összegzést, a bíróság elnöke pedig bejelentette, hogy az ítéleteket szombaton hirdetik ki.

A 2021 júliusában kezdődött és 85 ülésen át tartó per főleg egy londoni luxusépület bonyolult megvásárlása körül összpontosul, amelyet az államtitkárság, a Vatikán legfontosabb igazgatási és diplomáciai részlege vásárolt meg.

A Vatikán tavaly eladta az épületet, mintegy 140 millió eurós becsült veszteséget elkönyvelve.

Valamennyi vádlott tagadta a vétkességet, de a legfőbb vádlott a 75 éves Angelo Becciu bíboros, aki az adásvétel idején a titkárság második embere volt, és a Vatikán legmagasabb rangú tisztviselője, aki valaha is bíróság elé állt. Őt sikkasztással, hivatali visszaéléssel és azzal is  vádolják, hogy egyeseket hamis tanúzásra bírt.

A háromtagú bírói testület által tárgyalt perben több vatikáni alkalmazott és két kívülálló, olasz bróker is szerepel, akiket zsarolással vádolnak – írja a Reuters.

Hétfői összegzésében Alessandro Diddi ügyész megismételte az összes vádlottra vonatkozó bűnös ítéletre vonatkozó kérését, amelyet először júliusban terjesztett elő, amikor Becciu esetében hét év és három hónap börtönbüntetés kiszabását kérte.

Diddi az egyik bróker, Raffaele Mincione esetében több mint 11 év, a másik bróker, Gianluigi Torzi esetében pedig több mint kilenc év büntetést kért.

A pápa 2020-ban kirúgta Becciut egy másik magas rangú klerikusi posztról, állítólagos nepotizmus miatt. Ez a vád a perben is gyakran felbukkant, és Becciu ezt is tagadta.

Rovatok