Index Vakbarát Hírportál

Letartóztattak egy férfit, miután gyújtogatni akart egy brüsszeli koncerten

2023. december 18., hétfő 16:47

Brüsszelben letartóztattak egy kongói származású férfit, mert lakossági bejelentés szerint támadást tervezett végrehajtani egy kongói előadó koncertjén a Palais 12 sportarénában – közölte az MTI.

Willemien Baert, a belga szövetségi ügyészség szóvivője közölte, hogy a Palais 12 sportaréna előtt elfogtak egy férfit, aki gyújtogatni tervezett egy kongói előadó koncertjén.

A rendőrség négy darab 50 centiliteres benzinnel töltött palackot, két öngyújtót és gyufákat talált a férfinél.

„A gyanúsítottat, egy 53 éves kongói származású férfit előállították, majd kihallgatták” – fogalmazott a szóvivő, aki közölte, ezt követően a vizsgálóbíró rendelkezésére bocsátották a férfit szóbeli fenyegetés és veszélyeztetés gyanújával.

A vizsgálóbíró feltételes szabadlábra helyezte a gyanúsítottat, akinek indítéka feltehetően politikai ihletésű – tette hozzá.

A napilap úgy tudja, hogy a férfi olyan egykori kongói harcosok közé tartozhat, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság korábbi elnöke, Joseph Kabila politikájával szembeni fellépés érdekében hoztak létre mozgalmat.

A kongói alkotmány szerint Joseph Kabila elnök mintegy 17 éve tartó mandátuma 2016. december 20-án lejárt, de az államfő továbbra is hivatalban maradt, ami miatt tüntetések kezdődtek. Végül 2018. december 30-án tartottak elnökválasztást, amelyen Félix Tshisekedi ellenzéki jelölt győzött. Tshisekedi az első elnök a hatvanegy éve független ország történetében, aki békés hatalomváltással került Kongó élére.

Rovatok