Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették a székelyudvarhelyi tragédia gyanúsítottját

2023. december 20., szerda 13:01

Gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával 24 órára őrizetbe vették kedden este a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott diákotthonánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetőjét – közölte a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

A Láreno-Fa Kft. egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a nyomozók szerint személyesen utasította munkásait, hogy több mint 2 méteres mélységig leássanak az épület fala mentén, holott a tervező a jóváhagyott projektben 1,1 méter mélységű árkot irányzott elő.

A cégvezető korábban úgy nyilatkozott, nem járt a diákotthonban, nem volt tudomása arról, hogy az épületben tanulók vannak.

Az árkot egy kotrógéppel ásták, amelynek a kezelője azt mondta, amikor észrevette, hogy lehullott egy darab vakolat az épületről, nem volt már idő senkit riasztani, az épület fala pillanatok alatt leomlott.

A részben összeomlott kollégium – a szintén 1949-ban államosított két iskolaépülettel együtt 2004-ben került vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye tulajdonába, és azóta az épületegyüttest oktatási célokra Székelyudvarhely önkormányzata bérli.

Az érsekség közleményében azt írta, hogy előteremtette az átfogó felújítási munkálatok több millió eurós fedezetét, és a befolyt bért majdnem teljes egészében az épületek legsürgősebb állagrendezésére fordította. A két iskolaépület felújítása lezárult, a kollégium felújítása jövőre kezdődött volna – adta hírül az MTI.

Egy 17 éves fiú a baleset áldozata

„Nincs tudomásunk arról, hogy az épületben szerkezeti problémák lennének, az épület használói sem jeleztek eddig semmi ilyet. Az érsekség belső kivizsgálást indított, és szeretné, hogy szakértők mielőbb tisztázzák az épület összeomlásának okát” – írta közösségi oldalán a főegyházmegye.

Kovács Gergely érsek még a tragédia estéjén a helyszínre utazott, kedden meglátogatta az udvarhelyi kórházban kezelt két diáklányt, illetve részt vett az illetékes hatóságokkal folytatott megbeszéléseken, valamint az érintetteknek nyújtott támogatásokról is szó esett.

 A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada összedőlt, amikor az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott.

A törmelék négy diákot temetett maga alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette.

Az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült és – bár a helyszínen újraélesztették – továbbra is válságos állapotban van.

Az MTI megkeresésére a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórház közölte: nem változott a diáklány állapota, így továbbra is a kórház intenzív terápiás osztályán kezelik, válságos állapotban. 

Rovatok