Index Vakbarát Hírportál

Busás haszonnal adott túl a járvány idején sosem használt védőeszközökön a bárónő férje

2023. december 22., péntek 15:56 | aznap frissítve

Hatvanmillió fontos profitot kaszált védőeszközök kormányzati megrendelésével a járvány idején egy brit házaspár. Csak abban találnak kivetnivalót, hogy szerepüket sokáig tagadták.

„Nem látom, hol hibáztunk” – jelentette ki Mone bárónő a BBC-ben, ahol a férjével együtt arról faggatták, hogyan jutottak a szaftos állami megrendeléshez, gyakorlatilag soron kívül.

A koronavírus-járvány idején a brit kormány PPE, személyes védőeszközök – köztük maszkok és köpenyek – leszállítására keresett alkalmas kereskedőt. A megrendelés értéke elérte a 202 millió fontot, napi árfolyamon a több mint kilencven milliárd forintot.

Az úgynevezett VIP-sávon választották ki a bárónő férjének tulajdonában álló Medpro céget, ami azt jelenti, hogy a beszállítónak nem is kellett kilincselnie a zsíros szerződésért.

A bevétel csaknem egyharmada, hatvanmillió font tiszta haszon volt.

A skót üzletasszony, Michelle Mone abban az időben a felsőház, a Lordok Házának tagja volt, nemesi rangját pedig a korábbi miniszterelnök, a jelenlegi külügyminiszter, David Cameron adományozta.

Mone bárónő azóta kilépett a Konzervatív Pártból.

A kormány már tavalyelőtt, 2021 novemberében felfedte, hogy a férj nevén vezetett cég a bárónő javaslatára került különleges elbírálás alá, azaz a VIP-sávba.

A cég által milliós tételekben szállított védőeszközöket – a magyar kormány által megrendelt tizenhétezer lélegeztetőgéphez hasonlóan – soha nem használták fel. A házaspár leszögezte, cégük eleget tett a szerződésben vállalt kötelezettségének, a felhasználás nem rájuk tartozik.

A brit kormány 122 millió fontot próbál visszaperelni a beszállítótól „szerződésszegés és jogtalan meggazdagodás” címén.

Nem vettek jachtot

A bárónő korábban váltig tagadta, hogy a profitból ő is hasznot hajtott volna, bár elismerte:

Ha a férjem előbb hal meg, mint én, rajtam kívül a gyermekei és az én gyermekeim is haszonélvezők leszünk.

Elpanaszolta, hogy az életét „tönkretették” a profittal kapcsolatos vádak, miközben csak egyetlen dologban hibázott: „azt hazudta a sajtónak”, hogy nincs szerepük az ügyletben. A lódítás azonban „nem bűncselekmény” – mondta, és hozzátette: „senki sem érdemel olyan sorsot”, mint ami őket sújtja.

Azzal védekezett, hogy a nyereségből nem vásároltak jachtot, és azzal mentegette magát, hogy egy fillér haszna sem származna, ha az adás után „ne adj’ isten!, elválnának”.

Doug Barrowman, a férj mindenesetre megnyugtatta feleségét, hogy aggodalomra semmi oka, mert a család „kellő időben részesül” a közösen szerzett bevételből.

Elhallgatta üzleti érdekeltségét

Mindketten elismerték, hogy a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, az NCA „két és fél éve” nyomozást indított ellenük. Azóta csak egyszer hallgatták meg őket. A gyanú szerint csaltak és vesztegettek.

Egyetlen dologban hibáztak – ismételték meg –, abban, hogy tagadták szerepüket a Medpro cégben.

A családom a karrierem során a poklok poklát élte át a sajtóval. Nem akartam őket megint ilyen helyzetbe kényszeríteni

– magyarázkodott Mone bárónő.

A férje most hivatalosan is bevallotta, hogy ő a Medpro vezetője és haszonélvezője, egyszóval az a személy, aki végső soron birtokol és irányít egy céget.

A feleség, a főrend szerepét a Lordok Háza vizsgálja, Mone bárónő ugyanis nem számolt be üzleti érdekeltségéről. A kabinetiroda szerint nem volt bejelentési kötelezettsége, mivel nem volt cégvezető, és anyagi haszna sem származott férje cégének bevételéből – ezzel védekezett Michelle Mone.

Az Egészségügyi Minisztérium – az NCA nyomozásától függetlenül – egy éve indított keresetet a Medpro ellen.

Utaljon jelentős összeget a „kutyák leállítására” – hivatkozott egy kormányzati tisztviselőre felháborodottan Barrowman, aki szerint így leállíthatná a nyomozást.

Nem részesültek „különleges bánásmódban” – ezt állította a házaspárról a brit kormány nevében a miniszterelnök-helyettes.

(Borítókép: Karwai Tang / Getty Images Hungary)

Rovatok