Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy nő Belgiumban, miután rádőlt egy karácsonyfa

2023. december 22., péntek 08:59

Meghalt egy nő Belgiumban, miután rádőlt egy húsz méter magas fenyőfa egy karácsonyi vásáron – közölte a Dernieres Heures című belga napilap internetes oldalán pénteken.

A beszámoló szerint Flandriában, Belgium északi, flamand nyelvű tartományában, a Brüsszeltől 50 kilométernyire fekvő Oudenaarde város karácsonyi vásárán felállított, mintegy öttonnás fenyőfa a 6-os erősségű széllökések következtében dőlt fel.

A balesetben három ember sérült meg, mindhármukat kórházba szállították.

Egyiküket, egy középkorú nőt újra kellett éleszteni, azonban néhány óra múlva belehalt sérüléseibe.

A nő személyazonosságáról további információt nem közöltek, a többi érintettel kapcsolatban még nem tettek hivatalos bejelentést – írták.

A hírportál Marnic De Meulemeester polgármestert idézte, aki közölte,

a fenyő a felállítását követően egyszer már kimozdult a helyéből, a műszaki szolgálatnak kellett visszaállítania és megerősítenie.

A vásár területét azonnal lezárták, még kérdéses, hogy újranyit-e a karácsonyi időszak hátralévő részében.

Az ügyben vizsgálat indult, de minden valószínűséggel a feldíszített fa rosszul volt rögzítve – mondta a polgármester, majd megerősítette: az elmúlt napok heves esőzései és a rendkívüli erejű széllökések dönthették fel ismételten a fenyőt.

A rendőrség gondatlanság miatt nyomozást indított – zárta beszámolóját a belga hírportál.

Rovatok