Index Vakbarát Hírportál

Nagy a perpatvar a Starbucksnál, tömegek tüntetnek a kávézók előtt

2023. december 22., péntek 17:00

Hamis információk terjednek a Starbucks álláspontjáról az izraeli–palesztin háborúval kapcsolatban. Kedden szólalt fel Laxman Narasimhan, a vállalat vezérigazgatója az ügy okán, és felháborodását fejezte ki.

Nyílt levelet írt a Starbucks vezérigazgatója alkalmazottainak és vásárlóinak, miután egyre többen kezdtek tiltakozni és lázadozni a vállalat ellen több üzlet előtt is. Mint fogalmazott,

Úgy látjuk, hogy a tiltakozókat befolyásolják a közösségi médiában megjelenő téves információk arról, hogy mit képviselünk.

Kiemelte, több világvárosban is zajlanak tüntetések, amik tömegei igencsak felfokozott állapotban vannak, és már számos vandál incidensről jelentettek a különböző helyi hatóságok. Elmondta, a vállalat igyekszik együttműködni velük, hogy vásárlóik és partnereik továbbra is biztonságban lehessenek.

Egy X-poszt okozta a bajt

Még a háború kezdetekor a Starbucks szakszervezete (Workers United) állítólag közzétett egy X-posztot, amiben állást foglalt a konfliktusban. A posztot egy olyan képes bejegyzésre hivatkozva osztották meg, amin egy Hamász buldózer által lepusztított gázai terület volt látható. A bejegyzésben ezt írták: „Szolidaritás Palesztinával!”

A vállalat elhatárolódik a bejegyzés létezésétől, mivel a vezetőség állítása szerint ennek posztolását sem ők, sem dolgozóik nem engedélyezték.

Egyértelműen elítéljük ezeket a terrorcselekményeket, a gyűlöletet és az erőszakot, és nem értünk egyet a Workers United és tagjai által kifejtett kijelentésekkel és nézetekkel. Ezek csakis az ő szavaik és az ő nézeteik. Ez csak rájuk vonatkozik

– hangsúlyozta a Starbucks vezetősége.

A kávéértékesítő vállalat pert is indított a szakszervezet ellen védjegybirtoklás vádjával, és követelte, hagyjanak fel a Starbucks logó és név használatával, mivel az rontja a vállalat hírnevét és sérti dolgozóit is.

A szakszervezet viszontkeresetet indított arra hivatkozva, hogy a vállalat hamis vádakkal támadta a szervezetet. 

Rovatok