Index Vakbarát Hírportál

A cseh rendőrségnek már több esetben is lépnie kellett, mert másokat inspirált a prágai mészárlás

2023. december 23., szombat 08:07

Négy személyt már őrizetbe vett, de összesen nyolc esetben folytat nyomozást a rendőrség, miután többen is arról írtak közösségi oldalaikon, hogy az összesen 15 áldozattal járó prágai lövöldözés inspirálja őket. Időközben kiderült, még ennél is súlyosabb támadásra készülhetett a támadó, akiről a rendőrség bejelentette: a tömegmészárlás előtt két személlyel végzett még múlt héten.

Miközben december 23-án Csehországban nemzeti gyásznapot tartanak a december 21-i, 15 halálos áldozattal járó prágai lövöldözés miatt, a cseh rendőrség munkája még nem fejeződött be:

ugyanis a lövöldözés óta a rendőrség négy embert vett őrizetbe, amiért az interneten hasonló tervekről számoltak be közösségi oldalaikon.

Mindezt Martin Vondrášek, a rendőrség vezetője jelentette be egy sajtótájékoztatón, aki azt is hozzátette, összesen nyolc esetben indítottak nyomozást.

Először egy prágai férfit vettek őrizetbe, akit megihletett a prágai Károly Egyetemen történt tömegmészárlás. Rajta kívül egy 14 éves fiút is kihallgatott a rendőrség, miután bejelentette, hogy lövöldözni fog az általános iskolájában – a rendőrség a kihallgatása után úgy ítélte meg, ő csak viccelődött.

Ezenkívül még két személyt vettek őrizetbe: egy nő – aki a rendőrség szerint mentális zavarral küzd – arról írt közösségi oldalán, hogy sajnálja, hogy beelőzték az egyetemen, azt hitte, ő lesz az első. Továbbá még egy férfit amiatt vettek őrizetbe, mert azzal fenyegetőzött, hogy az egyetemi lövöldöző egész családjával végezni fog – a rendőrség tőle egy legálisan tartott fegyvert is lefoglalt.

Ugyanis Csehországban akár két év börtönbüntetéssel is sújtható az, aki riasztó üzenetet terjeszt, bűncselekményt helyesel vagy arra bújt fel.

A cseh rendőrség hivatalos X-oldalán a nap folyamán még arra mutatott rá, hogy a rendőri munka egyik kevésbé látványos, de fontos része a közösségi oldalak monitorozása – a fentebbi eseteket is így nyitották meg. Emellett arra kérték az embereket, hogy ne írjanak meggondolatlan dolgokat a közösségi oldalaikra, ha pedig azt tapasztalják, hogy valaki valóban hasonló lövöldözést tervez, akkor azonnal értesítsék a rendőrséget.

a nap során egyszer a rendőrségnek ki kellett vonulnia egy helyre, ahol fennállt a gyanú, hogy valaki hasonló tettre készül.

A prágrai rendőrségre este nyolckor érkezett egy bejelentés, hogy egy férfi egy gránáttal mászkál az I.P. Pavlova metróállomáson. A rendőrség mellett pirotechnikusok és tűzoltók is a helyszínre vonultak, azonban végül kiderült, hogy egy álgránátról volt szó.

Komolyabb lövöldözésre készülhetett a támadó

A pénteki sajtótájékoztató során a rendőrség bejelentette, hogy a támadónak nyolc fegyverre is volt tartási engedélye, ezenkívül azt is nyilvánosságra hozták, hogy az egyetemen több lőfegyvert is találtak – ugyanakkor arról már nem beszéltek, hogy ebből pontosan mennyi volt nála a tömeggyilkosság során.

A Seznam Zprávy cseh lap egyúttal arról közölt képeket, hogy

a lőfegyverek és a hozzájuk tartozó lőszerek mellett a támadó barikáddal is készülhetett.

A lap szerint olyan eszköz lehetett a lövöldözőnél, amivel el tudta volna barikádozni magát, emellett pedig nagy mennyiségű lőszer volt nála.

A rendőrség még péntek délután megerősítette, hogy az elkövető felelős a múlt heti, klánovicei erdőben történt kettős gyilkosságért. A péntek délben tartott sajtótájékoztatón is már arról beszéltek, nagyon valószínű, hogy a lövöldöző lehetett az elkövető, amit délután a ballisztikai vizsgálat megerősített: ugyanazt a fegyvert használták mindkét helyszínen.

Több százan gyászoltak, egy percre leállt Prága

A tömegmészárlás után másnap több helyen is megemlékeztek az áldozatokról: a Károly Egyetem pénteken este fél nyolckor tartott megemlékezést, ahova több százan érkeztek. A gyászolók gyertyák és virágok mellett rövid üzenetekkel emlékeztek az áldozatokra, akik között volt profi sportoló, kedvelt tanár, de önkéntes tűzoltó is.

Azonban nem kizárólag a Károly Egyetemen emlékeztek meg az áldozatokról: az Ostravai Egyetemen – aminek egyetemi kórházában 2019-ben volt egy lövöldözés – több mint háromszáz ember tartott egyperces csendet,

de az áldozatok emlékére délben egész Prága is leállt egy percig.

Időközben a Károly Egyetem alapítványa által indított, az áldozatok családjait segítő adománygyűjtés a cikk közlésének pillanatában már 28,7 millió cseh koronánál, azaz valamivel több mint 444 millió forintnál áll.

Hivatalosan 15 ember vesztette életét, hét sérült már elhagyhatta a kórházat

Mint arról beszámoltunk, a cseh hatóságok még pénteken bejelentették, hogy a 25 sérült – akik közül tíz személyt súlyos sérülésekkel vittek kórházba – mindegyikének állapota stabil, közülük hetet már haza is engedtek. 

Vit Rakušan belügyminiszter egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a csütörtöki lövöldözésnek hivatalosan 15 áldozata van: tizenhárman az egyetemen, egy ember pedig a kórházban vesztette életét, ezenkívül az elkövető is végzett magával, mielőtt a rendőrök elfogták volna.

A belügyminiszter azt is bejelentette, hogy a megelőző célzattal növelt rendőri jelenlét legalább január 1-ig marad, és ezzel kapcsolatban már felvették a kapcsolatot a dékánokkal és az egyetemi rektorokkal, de a sajtótájékoztatón elárulta, arra kérte őket, fontolják meg, hogy ezen időszak alatt megtartják-e egyáltalán az órákat. Emellett arra kérte fel a cseh rendőrség regionális igazgatóit, hogy vizsgálják meg a könnyű célpontokat, amik fokozottabb védelmet igényelhetnek.

Mint Rakušan elmondta, jelenleg nincs ok azt feltételezni, hogy valódi veszély fenyegetne, de szerinte a rendőrségnek a megelőzéssel is foglalkoznia kell. Továbbá arra kérte a cseheket, hogy az áldozatokat és családjaikat tartsák tiszteletben, senki ne terjesszen álhíreket vagy dicsőítse a lövöldözőt.

Ez nem egy krimisorozat, ez a megrázó valóság. Kérem, ne szenzációzzuk a tegnapi [csütörtöki – szerk.] tragédiát. Ne csináljunk az elkövetőből perverz »hőst«. Ne adjuk meg neki azt, amit el szeretett volna érni tettével

– fogalmazott a belügyminiszter, aki emlékeztetett, hogy egy bűncselekmény dicsőítése büntetőjogi kategória, és a rendőrség fellép az ilyenekkel szemben.

Mint arról az Indexen beszámoltunk, december 22-én előre eltervezett gyilkolásba kezdett egy 24 éves cseh állampolgár, aki közösségi oldala alapján már december 9-e óta készülhetett tettére. A rendőrség az éjszaka folyamán kijelentette, hogy a férfi két hasonló, Oroszországban történt lövöldözésből informálódott – mindezt az azóta elérhetetlen Telegram-csatornája és más közösségi oldala alapján állapították meg, bár hozzátették: a nyomozás még kezdeti fázisban van.

A rendőrség és a belügyminisztérium még az eset után kijelentette, hogy nem terroreseményként tartja számon a lövöldözést. Vit Rakusan belügyminiszter közlése szerint az elkövető nem állt kapcsolatban egy terrorszervezettel sem, míg Vondrásek rendőrfőnök korábban bejelentette, az elkövető orosz esetekből inspirálódhatott.

Az, hogy pontosan hogyan zajlottak le az események, korábban ebben az írásunkban követtük folyamatosan frissülő cikkünkben, míg az éjszaka megjelent új információkat itt foglaltuk össze. Ezenkívül külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép:  Rendőrök láthatóak a Prága központjában lévő Károly Egyetem területén és környékén 2023. december 22-én. Fotó: Michal Cizek / AFP)

Rovatok