Index Vakbarát Hírportál

Az EU külügyi főképviselője a jobboldali populizmus előretörésétől tart

2023. december 24., vasárnap 11:24

„A júniusi európai parlamenti választások ugyanolyan sorsdöntőek lehetnek, mint az amerikai elnökválasztás” – mondta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője, aki szerint a választók ismeretlentől való félelme miatt a jobboldali populista pártok jelentős támogatásra számíthatnak.

„Attól tartok, hogy az európaiak félelemből fognak szavazni. Tudományosan bizonyított tény, hogy az ismeretlentől, a bizonytalanságtól való félelem olyan hormont termel, amely biztonsági választ követel” – fogalmazott Borrell a The Guardiannek. Az EU külügyi főképviselője szerint az ukrajnai háború és az izraeli konfliktus is az unió jövőjét fenyegeti. 

A brit lapnak azt mondta az ukrajnai háborúról, hogy amennyiben nem történik irányváltás, akkor Ukrajna vereséget fog szenvedni Oroszországtól. Borrell szerint nem úgy tűnik, hogy „Vlagyimir Putyin leállna”, vagy egy olyan megállapodással is beérné, amely, mondjuk, lehetővé tenné Oroszország számára, hogy megtartsa Kelet-Ukrajnát.

Ötletekkel legyőzni a Hamászt

A Gázai övezetben dúló háborúról azt mondta, hogy a Hamász nem csupán egy katonai erő, hanem egy eszme, amelyet bombák helyett jobb ötletekkel kell legyőzni. Borrell szerint a médiából érkező negatív hírek miatt  félelem uralkodik el az emberekben. 

Azok a pártok, amelyek képesek az emberekben lévő félelemre játszani, és jó kérdésekre rossz válaszokat adnak, elnyerhetik az európai lakosság támogatását

– tette hozzá, arra buzdítva a választópolgárokat, hogy azokat a politikai erőket támogassák, amelyek világos helyzetelemzést tudnak felmutatni. 

Ha erre nem vagyunk képesek, akkor szerintem az európai választások ugyanolyan veszélyesek lesznek, mint az amerikaiaké

– jelentette ki Josep Borrell, aki szerint Európa továbbra is vonzó maradt a világ minden tájáról érkező emberek számára. Az EU külügyi főképviselője úgy véli, hogy az unió mágnesként vonz több százezer embert, akik Európában akarnak élni. „Mi vagyunk a politikai szabadság, a gazdasági jólét és a társadalmi kohézió legjobb kombinációja, amit az emberiség valaha is képes volt létrehozni” – magyarázta az okokat. 

„Ukrajnában az Európai Unió léte forog kockán”

„Ez az a pillanat, amikor arra a veszélyre kell tekintenünk, amely egy nagyhatalomtól ered, és a demokráciánkat fenyegeti. Nem csak Ukrajnát, magát Európát is, és ha nem változtatunk gyorsan irányt, ha nem mozgósítjuk minden erőforrásunkat, akkor Putyin megnyeri a háborút Ukrajnában. Hasonlóképpen, ha nem vagyunk képesek megállítani a Gázában zajló tragédiát, úgy gondolom, hogy az európai projekt hatalmas kárt fog szenvedni” – mondta Borrell, aki szerint az a fontos, hogy mit tehetünk azért, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút.

Putyin nem elégedhet meg Ukrajna egy darabjával, és azzal, hogy Ukrajna többi része az Európai Unióhoz tartozzon, de nem elégedhet meg egy korlátozott területi győzelemmel sem. Nem fogja feladni a háborút, főleg nem az amerikai választások előtt, ami sokkal kedvezőbb forgatókönyv elé állíthatja, ezért egy hosszú ideig tartó, nagy intenzitású konfliktusra kell felkészülnünk

– tette hozzá Borrell, aki szerint az orosz elnök a végső győzelemig akarja folytatni a háborút.

Rovatok