Index Vakbarát Hírportál

A brit belügyminiszter szerint a hosszú házasság titka, hogy leszedáljuk a feleségünket

2023. december 25., hétfő 10:56

James Cleverly brit belügyminiszter vasárnap támadások kereszttüzébe került, amiért randidrogokkal viccelődött alig néhány órával azután, hogy bejelentette, hogy visszaszorítják az általa „perverz” bűncselekményeknek nevezett eseteket.

Cleverlyt, aki Anglia és Wales nemzetbiztonságát és bűnüldözését felügyeli, lemondásra szólították fel, miután állítólag a miniszterelnök otthonában tartott rendezvényen a felesége bedrogozásával viccelődött – írja az AP hírügynökség.

Egy december 18-i fogadáson azt mondta a női vendégeknek, hogy a hosszú házasság titka az, hogy a házastársunkat „folyamatosan egy kissé leszedáljuk, hogy ne jöjjön rá, hogy vannak jobb férfiak is” – hozta nyilvánosságra a Sunday Mirror című vasárnapi lap.

Cleverly azt mondta, hogy

egy kis Rohypnolt tenni az italába nem igazán illegális, ha tényleg csak egy kis mennyiségről van szó.

(A Rohypnol hatóanyaga a Flunitrazepám, egy vényköteles benzodiazepin, amelyet főleg altatóként használnak, de szorongásoldó, görcsoldó és izomlazító hatása is van. Randidrogként való használata is elterjedt. A Rohypnol gyártója, a Roche Pharmaceuticals éppen a visszaélések miatt újított a gyógyszeren, és olyan anyagot kevert hozzá, amitől folyadékkal érintkezve kéken habzik – a szerk.)

A gyógyszer, amelyet a köznyelvben roofie-nak neveznek, ha összetörik, és valaki tudta nélkül beleteszik az italába, elálmosítja az alanyt, és eszméletvesztéshez és memóriavesztéshez vezethet.

Cleverly egy szóvivőjén keresztül kért bocsánatot az általa „ironikus viccnek” nevezett esetért, miután bejelentette, hogy a konzervatív kormány a jogszabályok frissítését tervezi, hogy egyértelművé tegye, hogy az ilyen cselekmények illegálisak. 

A megjegyzéseket a Downing Street 10.-ben tartott fogadáson tette, ahol politikai újságírók, politikai tanácsadók, miniszterek és Rishi Sunak miniszterelnök volt jelen.

Az ilyen rendezvényeken folytatott beszélgetések általában nem tartoznak a nyilvánosságra, de a Sunday Mirror azt mondta, hogy Cleverly álláspontja és a téma miatt döntött úgy, hogy közli a hírt.

Ez egy magánbeszélgetés volt, amin belügyminiszterként pont a téma szigorításán dolgozó James egy egyértelműen ironikusnak szánt viccet sütött el, amiért elnézést kért

– mondta a szóvivője.

Jemima Olchawski, a Fawcett Society nevű nőjogi csoport vezérigazgatója szerint a megjegyzések „undorítóak” voltak, és felszólította Cleverlyt, hogy mondjon le.

Az 54 éves Cleverly – aki a feleségével a főiskolán ismerkedett meg, és két közös gyermekük van – korábban személyes prioritásként jellemezte a nők és lányok elleni erőszak kezelését.

(Borítókép: James Cleverly 2023. december 19-én. Fotó: Jordan Pettitt / PA Images / Getty Images Hungary)

Rovatok