Index Vakbarát Hírportál

Robbanás történt egy indonéziai nikkelgyárban, 13-an meghaltak

2023. december 25., hétfő 08:09

Az indonéziai Sulawesi szigetén egy nikkelgyárban robbanás történt, a baleset miatt legalább 13 munkás meghalt, több tucat ember pedig megsebesült, néhányan súlyosan. Nyolc áldozat indonéz, öt kínai volt.

„Az arcuk és a ruhájuk is megégett” – ezt nyilatkozta egy munkás az AFP francia hírügynökségnek, aki szemtanúja volt annak a nikkelgyárban történt robbanásnak, amely az indonéziai Sulawesi szigetén történt.

13 halott, 46 sebesült

Az első vizsgálatok szerint a kohó karbantartási munkálatok alatt robbant be. Rachmansyah Ismail, a morafali kerület megbízott vezetője a helyi médiának elmondta, hogy

tizenhárman meghaltak,  negyvenhatan megsérültek, tizenheten súlyosan. A sérültek csaknem fele külföldi munkavállaló.

Meg nem erősített információk alapján elképzelhető, hogy emberi mulasztás vezetett a tragédiához – írja a Reuter hírügynökség. Az MTI tudósítása szerint az ügyben vizsgálat indult, egyelőre annyit állapítottak meg, hogy az olvasztókemence alján gyúlékony folyadékot tároltak.

Indonézia a világ vezető nikkelgyártója, amelyet elektromos autók akkumulátoraiban és rozsdamentes acélban használnak. Az Indonézia Morowali Ipari Park (IMIP) szóvivője szerint egy kezdeti robbanás több más robbanást is okozott, mivel sok más oxigéntartály is volt a közelben.

Szulavézin idén ez a harmadik halálos baleset, mely a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében üzembe helyezett, kínai tulajdonban lévő nikkelfeldolgozókban történt Indonéziában. Márciusban öt kínai munkás nyújtott be panaszt Indonéziában az emberi jogok országos bizottságához, amiben azt közölték, hogy az egészségüket károsította a heti hét napon át tartó munka, kiemelve, hogy nem kapnak megfelelő biztonsági felszerelést sem.

Egy bányászok jogaival foglalkozó indonéziai megfigyelőcsoport úgy tudja, a szigeten 2019 óta legalább 22, nikkelüzemben dolgozó munkás halt meg, köztük ketten – kínaiak – öngyilkosságot követtek el.

Indonézia legjelentősebb nikkellelőhelyei Szulavézin vannak, Kína pedig fokozta a térség üzemeibe történő befektetéseit, a létesítményeket azonban többször érte bírálat az ott uralkodó munkakörülmények miatt.

Rovatok