Index Vakbarát Hírportál

Ellopták Banksy milliókat érő alkotását, de hamar a hűvösre kerültek

2023. december 26., kedd 09:11

Egy újabb férfit is letartóztattak rongálás és lopás gyanújával, mert részt vett a Banksy által dekorált közlekedési tábla eltüntetésében. A műalkotás egy piros stoptábla volt, amelyre három katonai drónt helyezett el napjaink legnagyobb street art művésze.

Egy 20 év körüli férfit is letartóztattak az ügyben, de a további nyomozás idejére óvadék ellenében szabadlábra helyezték – írja a BBC. A rendőrség közlése szerint a másik letartóztatott férfi a negyvenes éveiben jár, és továbbra is őrizetben van. A tábla eltávolítását szemtanúk videóra is vették,  a londoni rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben. 

A műalkotás eltávolítása után a londoni hatóságok új közlekedési táblát helyeztek ki a balesetek elkerülése érdekében. Banksy Instagram-követői úgy értelmezték legújabb művét, hogy az a gázai tűzszünetre szólít fel.

John Brandler galériatulajdonos szerint az eltulajdonított alkotás félmillió fontot is érhet (ez átszámítva körülbelül 220 millió forint), sőt a nagy médiafigyelem miatt akár még ennél is többet. 

A Heidelbergi Egyetem street art szakértője, Ulrich Blanche szerint Banksy munkája a globális fegyverkereskedelem elleni politikai kiállás, és úgy vélte, hogy a lopott táblára, bár rendkívül sokat ér, nem lesz könnyű vevőt találni.

A rendőrség könnyedén elfogta az elkövetőket, hiszen a lopásról megjelent felvételen tisztán kivehetőek.

(Borítókép: Eltávolítják Banksy egyik műalkotását 2023. december 22-én. Fotó: Aaron Chown / PA Images / Getty Images Hungary )

Rovatok