Index Vakbarát Hírportál

Legalább hatan meghaltak Romániában, a kedden kigyulladt panzióban

2023. december 26., kedd 17:52

Legalább hatan bennégtek a dél-romániai Prahova megyében, ahol egy vendégekkel teli panzió gyulladt ki kedden. A tüzet eloltották, de két eltűntet még keresnek a hatóságok – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

A tűzről kedd délelőtt már írtunk, akkor a hatóságok még azt közölték, hogy nyolc embert (öt kiskorút és három felnőttet) keresnek eltűntként.

A frissebb adatok szerint közülük hat ember már biztosan meghalt. 

Először egy felnőtt és egy gyerek holttestét találták meg, majd újabb négy szénné égett holttestet hoztak ki a romok közül a tűzoltók.

Két eltűntet a délutáni órákban még kerestek.  A ISU frissített adatai szerint a panzióban 26-an tartózkodtak összesen. A tűzben egy 48 éves nő és egy 16 éves fiú enyhébb égési sérüléseket szenvedett, őket a ploiesti-i kórházba szállították.

Alvilági figura a tulaj, bűnügyi eljárás indult 

A lángokat többórás erőfeszítés árán sikerült megfékezni, de a tűzoltók a helyszínen maradtak és a további lehetséges áldozatok után kutatnak. A mentést nehezítette, hogy a tűz hatására az épület tetőzete beomlott, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak. A vendégházban turisták és a tulajdonos ismerősei tartózkodtak.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indított bűnvádi eljárást, a helyszínen a bukaresti országos kriminológiai intézet szakemberei vizsgálódnak.

Az ISU közlése szerint a vidéki vendéglátóhelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, legutóbb 2019-ben ellenőrizték a szakemberek, amikor több rendellenességet találtak.

Arról nincsenek információk, hogy a működtetők azóta orvosolták-e ezeket. A román sajtó szerint a leégett panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak.

Rovatok