Index Vakbarát Hírportál

Izrael szerint eszkalálódhat a konfliktus, és hónapokig eltarthatnak a harcok Gázában

2023. december 27., szerda 17:28

Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke ismét kijelentette: addig nem hagyják abba a harcokat, amíg el nem pusztítják a Hamászt. Időközben a Gázai övezetben már majdnem 21 ezer fő vesztette életét a helyi hatóságok szerint.

A gázai határról bejelentkezve nyilatkozott az izraeli hadsereg vezérkari fönöke, Herzl Halevi, aki elmondta, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háború még hónapokig eltarthat – számolt be az Euractiv.

Nincsenek mágikus megoldások, nincsenek gyors utak egy terrorszervezet felszámolásában, csak az elszánt és kitartó harc. A Hamász vezetését is el fogjuk kapni, függetlenül attól, hogy ehhez egy hétre vagy több hónapra van szükség

– fogalmazott a vezérkari főnök, aki azt is elárulta, hogy kedden több mint száz helyen mértek csapást a terrorszervezetre. 

Annak ellenére, hogy a harcok már jó ideje tartanak, jelenleg nem látni, pontosan mikor is lehet vége a háborúnak, sőt

néhány izraeli politikus szerint még tovább is eszkalálódhat a konfliktus.

Az izraeli védelmi miniszter, Yoav Gallant kedden arról beszélt izraeli képviselőknek, hogy Izrael már most is többfrontos háborút vív, és összesen hét helyszínen támadják Izraelt: Gáza mellett Libanon, Szíria, Júdea és Szamária (Ciszjordánia – szerk.) felől, de a konfliktusban szerinte részt vesz Irak, Jemen és Irán is.

A háború azután tört ki, hogy október 7-én a Hamász terrorszervezet egy évtizedek óta példátlan terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, melynek során 1200, többségében civil embert végeztek ki, további 240 főt pedig fogolyként Gázába vittek. Válaszként Izrael bevonult a Gázai övezetbe, ahol a palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint mostanáig közel 21 ezer ember vesztette életét, miközben az enklávé 2,3 milliós lakosságának már többször is el kellett hagynia otthonát.

Annak ellenére, hogy egyre több nyugati ország követel fegyverszünetet Izraeltől, Izrael továbbra is folytatja légi és szárazföldi akcióit a Gázai övezetben, ugyanis eltökélt céljuk megsemmisíteni a Gázai övezetet de facto irányító Hamászt.

Izraelt emellett azért is bírálják, amiért zsidó telepesek – gyakran izraeli hadsereg segítségével  további településeket foglalnak el Ciszjordániában. Ezzel pedig megsértik az 1993-as oslói egyezményben lefektetett két állam megoldását. Ciszjordánia helyzetét bővebben ebben a korábbi cikkünkben jártuk körbe.

(Borítókép: Egy izraeli tank manőverez az izraeli–gázai határ közelében, Izrael déli részén 2023. december 27-én. Fotó: Amir Cohen / Reuters)

Rovatok