Index Vakbarát Hírportál

Itt tart most Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozójának előkészítése

2023. december 29., péntek 10:44

Ezúttal Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője is megerősítette, hogy tárgyalt a magyar diplomácia vezetőjével a találkozóról.

Jermak legfrissebb X (korábban Twitter) bejegyzéséből kiderül, hogy valóban beszélt előző nap Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel. Mint írta, az ukrán elnök és a magyar kormányfő személyes találkozóját követően megkezdődtek az előkészítő tárgyalások. Ennek keretében beszélt telefonon a magyar diplomácia irányítójával, hogy tisztázzák, miként lehetne már a közeljövőben tető alá hozni a két vezető négyszemközti megbeszélését. 

Jermak utalt arra is, hogy szót váltottak Szijjártó Péterrel, hogy miként halad Ukrajna uniós integrációja.  

Előzőleg a magyar külgazdasági és külügyminiszter számolt be arról közösségi oldalán, hogy telefonon egyeztetett Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével. Mint írta: 

A folyamatos magas szintű párbeszéd fenntartása fontos, mert az reményt ad arra, hogy javítani tudjuk kapcsolatainkat, márpedig mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legjobb együttműködést tartsuk fenn minden szomszédunkkal. Békepárti álláspontunkon természetesen nem változtatunk, de várakozással tekintek januári személyes találkozásunk elé, mert ott lehetőségünk lesz a legfeszítőbb kétoldalú kérdések megvitatására.

Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője december 25-én arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, a két vezető egy kétoldalú találkozó keretében ülhet tárgyalóasztalhoz a tervek szerint.

Rovatok