Index Vakbarát Hírportál

Úgy menekültek az emberek, mint egy katasztrófafilmben

2023. december 30., szombat 07:40

Csütörtökön hatalmas hullámok érték el Kalifornia partjait, több embert elsodortak és megsebesítettek. Legalább nyolc ember szorult kórházi kezelésre. Észak-Dakotában pedig az ónos eső miatt hirdettek szükséghelyzetet.

Egész államra kiterjedő szükséghelyzetet hirdetett Észak-Dakota kormányzója pénteken a jeges eső és téli vihar által okozott károk miatt – írja az MTI.

Az Egyesült Államok északi és középső része fölött karácsonykor jelentős havazással és jeges esővel, valamint szélviharral vonult át egy téli viharzóna, aminek nyomán Észak-Dakotában is több tízezer ember maradt áram nélkül, és még pénteken is több ezer fogyasztónál szünetelt a szolgáltatás.

A kormányzó közölte, hogy Joe Biden elnöktől szövetségi katasztrófahelyzet kihirdetését is kéri.

Észak-Dakotában elsősorban a jeges, illetve ónos eső okozott károkat, ugyanis a csapadék ráfagyott a villanyvezetékekre, amelyek több helyen leszakadtak, és villanyoszlopok is kidőltek a viharban.

A veszélyes útviszonyok miatt a hatóságok kénytelenek voltak lezárni egyebek közt a Kanada felé vezető autópályát, miközben az állam fővárosában, Bismarckban csak kedden 175 autóbaleset történt a lefagyott utakon. Az időjárási helyzet lehetővé tette egyes lakónegyedekben, hogy az ott élők a fagyott utcákon korcsolyázzanak.

Az Egyesült Államok nyugati partvidékét péntekre virradóra szökőárhoz hasonlatos óriási hullámok árasztották el, több helyen áradásokat okozva. Tengerparti sétányokon többen megsérültek, miután a több méter magas hullámok elérték a gyalogosok által használt területet is.

A meteorológiai beszámolók szerint Észak-Kalifornia tengerpartját helyenként 10, de néhol 12 méter magasságú víztömeg érte el, és hasonló nagyságú hullámok okoztak parti áradásokat a Hawaii-szigetek egy részén is. Az amerikai országos időjárás-előrejelző szolgálat azt közölte, hogy a rendkívüli hullámokat a Csendes-óceánon kialakult vihar hozta létre.

Los Angelesben és Dél-Kalifornia nagy részén figyelmeztették a szörfösöket és a strandolókat, hogy nagy a fulladásveszély, és az állam több strandját és állami parkját is lezárták az időjárás miatt – írja a The Guardian.

2021 telén több ember halt meg az öböl térségében, miután a váratlanul erős hullámok a tengerbe sodorták őket. A hatóságok attól tartanak, hogy a kockázatok most még nagyobbak lesznek. Egy idei tanulmány szerint Kalifornia téli hullámai az 1970-es évek óta az éghajlatváltozás miatt magasabbak lettek, és gyakoribbá váltak a nagy hullámok.

Rovatok