Index Vakbarát Hírportál

Izrael: Dél-Afrika egy terrorszervezettel működik együtt

2023. december 30., szombat 09:44

Izrael felszólította a Nemzetközi Bíróságot és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák el Dél-Afrika alaptalan állításait, mely szerint országuk megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit.

Izrael felszólította a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot (ICJ), hogy utasítsa el a Dél-Afrikai Köztársaságnak azt a keresetét, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában – írja az MTI.

Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint „Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és annak megfelelően cselekszik”, egyben felszólította a Nemzetközi Bíróságot és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák el Dél-Afrika alaptalan állításait.

Az izraeli külügyminisztérium szerint a

Hamász terrorszervezet, amely háborús bűnöket, emberiesség elleni bűncselekményeket követ el és népirtást akart elkövetni október 7-én.

A közlemény szerint a Hamász felelős a palesztinok szenvedéséért a Gázai övezetben, mivel élő pajzsként használja őket, és ellopja tőlük a humanitárius segélyeket. Dél-Afrika „egy terrorszervezettel működik együtt, amely Izrael Állam megsemmisítésére szólít fel”  áll a közleményben.

A dél-afrikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint „Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben”.

A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.

Rovatok