2023 váratlan fejleményeket hozott, mégpedig nem várt irányból. Ugyanis az egyre inkább felbátorodó kínai külpolitika úgy vélte, elég erős már ahhoz, hogy érdemi változásokat indítson el a térségben. Ennek eredménye lett, hogy a korábbi ellenlábasok kibékültek, és mintha a régióban a szembenállás helyett az együttműködés vette volna át a főszerepet. Azonban az év végére a helyzet nagyot változott.
Mindezek fényében kérdezte az Index a térség egyik szakértőjét, Bordás Máriát, hogy milyen mozgások várhatók a régióban 2024-ben?
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára szerint a Közel-Kelet országait a gázai rendezést (kik és milyen formában gyakoroljanak ellenőrzést Gázában), valamint a palesztin probléma „kétállami” megoldását feltehetően tárgyalások útján történő megállapodásra való törekvése jellemzi majd. A palesztin Fatah, amelyik jelenleg Palesztina egyik részét, a Nyugati Partot ellenőrzi, arra törekszik majd, hogy Gázára is kiterjessze a jelenlegi ramallahi kormány, ténylegesen a Palesztin Hatóság hatáskörét. A Mahmud Abbasz vezetése alatt álló Palesztin Hatóság tisztségviselőit és szimpatizánsait ugyanis a Hamász a 2006-os választást követően, amelyet a Hamász nyert meg, elűzte Gázából.
Izrael legfőbb érdeke, hogy a tárgyalások során a saját biztonsági szempontjait helyezze előtérbe, és teljesen felszámolja a Hamászt, politikai és katonai értelemben is. A nyilatkozatok alapján Izrael jelenleg nem támogatja, hogy a 2012-ben az ENSZ által deklarált Palesztin Állam a palesztinok izraeli ellenőrzéstől mentes, szuverén állama legyen. Izrael aggodalmát a „kétállami” megoldással kapcsolatban tovább fokozza, hogy a Hamászt és más terrorista szervezeteket támogató európai és amerikai egyesületek, valamint nonprofit szervezetek erősödnek, és a szólásszabadságot mindenekfelett tisztelő, demokratikus nyugati társadalmak szemmel láthatóan tehetetlenek ezen folyamattal szemben.
Az arab országok közül a szomszédos Egyiptom és Jordánia a leginkább érintettek a palesztinkérdés rendezésében, mivel a palesztin menekültek problémája őket érinti a legsúlyosabban. Jordánia attól is tart, hogy a Nyugati Part palesztinok lakta területeinek ellenőrzésére fogják kényszeríteni, ami számára nagy kihívást jelentene. Egyiptom egyelőre elzárkózik attól, hogy gázai menekülteket fogadjon be, mivel közöttük sok a civil ruhás Hamász-terrorista. A Sinai-félszigeten egyébként is több egyiptomi terrorista szervezet működik, valamint a radikális iszlamista Muszlim Testvériség befolyása is jelentős az országban.
Iránt és Törökországot valószínűleg kihagyják a rendezésről szóló tárgyalásokból, mivel Irán köztudottan az október 7-i támadás szervezője volt, Erdogan elnök pedig nyíltan a Hamász oldalára állt, és Amerika-ellenes retorikájában egészen odáig ment, hogy akár török hajókat is küld, hogy feltörjék a gázai blokádot. Nagy valószínűséggel a palesztinokat sem fogják bevonni a tárgyalásokba, mivel a gázai palesztinok egy jelentős része még mindig a Hamászt támogatja, szemben a Fatahhal. Elképzelhető, hogy kiválasztanak egy, a palesztinok számára elfogadható személyt a palesztinok képviseletére, annak ígéretével, hogy később, az újjáépítés időszakában majd választásokat is tartanak – hangsúlyozta a szakértő a palesztin–izraeli szembenállás rendezésének lehetőségével kapcsolatban.
Vannak olyan megközelítések is, amelyek 2023-at nem feltétlenül tartják a kínai sikerdiplomácia évének a Közel-Keleten. Bordás Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán és Szaúd-Arábia elfogadta ugyan a kínai közvetítést, mivel a két ország között olyan mértékű a konfliktus, hogy közvetítő nélkül nagy valószínűség szerint nem ültek volna tárgyalóasztalhoz. Irán számára azonban az Egyesült Államok még mindig a „nagy Sátán”, és határozott szándéka, hogy proxyháborúi révén a közeljövőben is támadja Izraelt, a megsemmisítendő „kis Sátánt”, amelyet az Egyesült Államok „trójai falovának” tart. Mohamed szaúdi trónörökös ugyanakkor békét akar, annak érdekében, hogy az országában a nyugati befektetések, építkezési projektek és a sivatagi szórakoztatóipar megvalósuljon. Szaúd-Arábia számára jelenleg ez a legfőbb prioritás.
Ugyanakkor Kína a mostani válságban nem képes érdemi katonai szerepet játszani a térségben az Egyesült Államok haditengerészete mellett, és a politikai befolyás tekintetében sem ért el látványos eredményeket. Kína mediátori törekvéseinek egyetlen látványos, de semmiképpen sem túlértékelendő eredménye, hogy helyreállt a diplomáciai kapcsolat Teherán és Rijád között, ami távolról sem jelenti azt, hogy a hatalmi vetélkedés is véget ért volna a két állam között.
Irán – miután lejártak 2023 őszén az ellene még 2015-ben hozott ENSZ BT-szankciók, hogy nem exportálhat fegyvereket és rakétákat – valószínűleg fokozni fogja fegyvereladásait Oroszországnak, ami az orosz–ukrán háborút az oroszok javára befolyásoló tényező lesz. Másrészt Irán, kihasználva, hogy a jelenlegi izraeli–gázai háború elterelte a nemzetközi közösség figyelmét az iráni urándúsításról (jelenleg már mintegy 10 atomtöltetre elegendő hasadóanyaggal rendelkezik), tovább fejleszti atomfegyvereit.
Az NKE egyetemi tanára egyértelművé tette, hogy Teherán minden valószínűség szerint nem fog felhagyni regionális destabilizáló politikájával, amelyet az általa létrehozott milíciák és terrorista szervezetek, az úgynevezett „Ellenállás Tengelye” (a déliraki és a szíriai síita fegyveres milíciák, a libanoni Hezbollah és a jemeni húszik) további támogatásával és felhasználásával valósít meg.
Jelenleg a jemeni húszik támadják Izraelt a legvehemensebben. A húszik az október 7-i támadás után három közepes hatótávolságú rakétát lőttek ki izraeli célpontok ellen, amire az 1991-es Öböl-háború óta nem volt példa. Nyolc alkalommal próbálkoztak cirkálórakéták és kamikazedrónok célba juttatásával is. Az október végi támadások alkalmával azonban egyiptomi és jordániai városokat találtak el izraeli célpontok helyett. Az izraeli területeket fenyegető rakétákat az IDF (az izraeli hadsereg) kivétel nélkül mind semlegesítette.
Az Egyesült Államok október 7-e után két haditengerészeti csoportosítást irányított a térségbe, az egyiket az Arab-félsziget, a másikat Libanon, Izrael közelébe. A kereskedelmi hajók elleni támadásokra válaszul, az Egyesült Királyság és Franciaország ugyancsak hajókat vezényelt a régióba, a vörös-tengeri szorosba és Afrika szarvához.
Annak következményeként, hogy Izrael a tűzszünet után két újabb hadosztályt vetett be Gáza déli részén és Gáza város környékén, a Hamász ellenállása egyre gyengébb lett, amit jól mutat az a tény is, hogy azóta mintegy háromszáz palesztin fegyveres adta meg magát.
A háború nagy intenzitású műveletei vélhetően január végével befejeződnek majd.
A környező arab országok pedig, ahogy eddig is, vélhetően a saját céljaik elérésére használják majd ki a konfliktust.
Egyiptom és Jordánia esetében eddig is gyakorlat volt, hogy az Egyesült Államoktól fegyvereket és anyagi támogatást kaptak, cserében azért, hogy támogassák az amerikai közel-keleti politikát. Ők valószínűleg hajlandók lesznek az Egyesült Államok vezető szerepét is elfogadni a béketárgyalások során. Egyelőre határozottan elutasítják a gázai palesztin menekültek befogadását, bár később, anyagi források ellentételezéseként, álláspontjuk változhat – elemezte a helyzetet a szakértő.
Szíria és Irak, amelyek gyakorlatilag Irán bábállamai, a jelenlegi helyzetben nem akarnak egy átfogó háborúba keveredni. Az iráni támogatottságú milíciák ezekben az országokban feltehetően kisebb támadásokat fognak végrehajtani amerikai célpontok ellen. A libanoni Hezbollah, amely a libanoni kormánytól különálló entitásként működik az országban, sem érdekelt egy átfogó, Izraellel vívott háborúban.
Ennek pedig az az oka, hogy tanultak a 2006-os háborúból, amelynek során az izraeli hadsereg csaknem teljes mértékben megsemmisítette a Hezbollahot, és bebizonyosodott Izrael katonai fölénye. Az arab államok nem ítélik el nyíltan a Hamászt, és Izrael-ellenes retorikájukat valamelyest továbbra is fenntartják. Ugyanakkor a szunnita arab államoknak egyáltalán nincs ellenére, hogy Irán egyik előretolt bástyája, a Hamász megsemmisül.
Szíriában jelenleg az Aszad-rezsim ellenőrzi az ország kétharmadát, emellett vannak török megszállás alatt álló területek, valamint kurd, és az ellenzéki felkelők által ellenőrzött régiók is. Az Egyesült Államok szintén fenntart egy katonai bázist a körülötte kialakított biztonsági zónával együtt, ami azonban nem jelentős, kiterjedése mintegy 20-40 kilométer.
Törökország célja a szíriai kurdok megakadályozása abban, hogy hasonlóan az iraki kurdokhoz, autonóm területre tegyenek szert Szíriában, ezért a kurd területek szoros ellenőrzésére törekszik. A szunnita Erdogan-kormány számára a síita Aszad-kormány bukása is győzelmet jelentene. Oroszország a földközi-tengeri kikötőket akarja ellenőrzése alá vonni, ennek érdekében sikeresen kihasználta a korábbi gyenge amerikai katonai jelenlétet. A Putyin-kormány is elkötelezett híve az Aszad-rezsimnek, ám katonai jelenlétét erőteljesen csökkentette, mert most haderejét az ukrajnai háborúra összpontosítja.
Az Aszad-rezsim próbál támogatókat szerezni az újjáépítéshez, de eddig nem járt sikerrel. Sem Szaúdi-Arábia és a többi gazdag öböl-menti ország, valamint az Egyesült Államok és a többi nyugati állam sem hajlandó pénzt adni az Irán-barát rezsimnek. Aszad Kínától is kért pénzügyi támogatást, ám eddig sikertelenül. Megjósolható, hogy a romokban heverő országban, amennyiben nem indul meg az infrastruktúra helyreállítása és a politikai helyzet stabilizálódása, ismét a radikális iszlamista szervezetek találnak majd biztonságos menedéket, hasonlóan az Iszlám Állam szíriai térnyeréséhez a 2010-es években.
Jemenben az október 7-e utáni támadásokkal a síita húszik nagyobb kockázatot vállaltak a Hamász támogatásával, mint a Hezbollah, az iraki és a szíriai milíciák, vagy Irán, ami Szaúd-Arábia felé történő erőfitogtatás, de nem érdemi támadás Izrael ellen. Ha ugyanis a húszik nem eszkalálják a helyzetet, kedvezőbb alkut tudnak kötni a szaúdiakkal (megkerülve az ENSZ-t), mivel a szaúdiak már hajlanak arra, hogy a húszik által ellenőrzött kikötők és repterek blokádját feloldják, sőt a húszik által ellenőrzött területeken az állami alkalmazottak (beleértve a katonákat is) bérét kifizessék.
A kikötők használata olajbevételekhez juttathatja a lázadó húszikat, ami a már szétesett országból a húszik kiválását is előrevetítheti. Jemen az elhúzódó polgárháború miatt bukott állammá vált, ahol a nemzetközileg elismert szunnita ádeni kormány nem képes az ország területének ellenőrzésére, elősegítve ezzel, hogy a már jó ideje az ország középső részét uraló egyik al-Kaida utód, az AQAP mellett az Iszlám Állam sejtjei ismét megerősödjenek – fejezte be elemzését Bordás Mária egyetemi tanár.
(Borítókép: Emberek a Gázai övezet déli részén, 2023. november 4-én a gázai Khan Yunisban az izraeli légitámadások során lerombolt épületeket. Fotó: Ahmad Hasaballah / Getty Images)