„Nagy probléma van a lőszerellátással, a frontvonal teljes egészében” – mondta legutóbb december közepén a Reutersnek adott interjújában egy ukrán katonai parancsnok, Olekszandr Tarnavszkij, hozzátéve, hogy a hiány komoly hatással van az ukrán katonai műveletekre is. Na de tényleg ennyire kritikus a helyzet a lőszerekkel a fronton? És mi a helyzet az Európai Unió által Ukrajnának egy év alatt ígért egymillió lőszerrel? Hol van a nyugati hadiipar, felpörgött már a gyártás? A cikkben ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni.
A lőszerhiányról szóló hírek a háború kezdete óta jelen vannak, és hol kisebb, hol nagyobb intenzitással törnek be a médiába. Az ukrán hadsereg a háború kirobbanásának kezdetén elsősorban a szovjet korszakból megmaradt, szovjet típusú fegyverekkel harcolt, amelyek szabványméretei eltértek a nyugati típusú eszközöktől. A nyugati segítség az elején elsősorban erre irányult: az európai országok kiürítették raktáraikat, és Ukrajnába küldtek mindent, ami megmaradt még a szovjet örökségből. A háború előrehaladtával Kijev kapott modern(ebb) nyugati fegyvereket, amelyekhez már másik szabványú lőszer kellett. Idővel Ukrajna a következő problémával szembesült:
A szovjet fegyverekbe való lőszerek kezdtek kifogyni, de a nyugati országokban, Ukrajna szövetségeseinél ilyen szabványt ritka kivételtől eltekintve már nem gyártanak. A nyugati eszközökbe való lőszereket viszont ugyancsak gyorsan elhasználták, mert a Nyugat nem volt felkészülve egy hasonló, éveken át tartó háborúra.
Ebben a helyzetben Kijev nem tehetett mást, mint hogy takaréküzemmódba kapcsolt, vagyis a front bizonyos szakaszain három-négyszeres hátrányba került az orosz tüzérségi fölénnyel szemben. A háború előrehaladtával hasonló gondokkal szembesültek Moszkvában is, ezért fordultak segítségért Észak-Koreához és Iránhoz. Mindenesetre nagyjából az idei év elejétől kezdve az orosz hadsereg is visszafogta a tüzérségi intenzitást a háború kezdetéhez képest.
Kijev ekkor minden lehetséges fórumon lobbizni próbált a nyugati védelmi ipar és a lőszergyártás nagyarányú növeléséért, ami úgy tűnt, hogy lassan, de megértő fülekre talált a döntéshozóknál. Eközben Ukrajnában is elindult a lőszergyártás kiépítése, de nincsenek könnyű helyzetben az alapanyagok beszerzése és logisztikája, illetve az orosz csapásokból eredő kockázatok miatt. Próbálkoznak mással is: a szovjet típusú katonai eszközöket különböző fejlesztésekkel megpróbálják átállítani nyugati típusú szabványokra. Azonban mivel jelenleg mind a nyugati-, mind a szovjet lőszerekből hiány van, ez sem vezet értékelhető eredményre.
A hiány elsősorban a tüzérségi rendszereket érinti. Az orosz–ukrán háborúban éppen a tüzérség az, amely dominálja a harcokat, és a legfontosabb fegyvernemmé vált. A nyugati fegyvergyártó cégek szerint a kereslet a lőszerekre tizenötszörös a korábbi időszakhoz képest, és az ágazatnak több milliárd dolláros fejlesztésekre lenne szüksége ennek kielégítéséhez. A nyugati fegyverek esetében 155 mm-es kaliberű lövedékekről beszélhetünk (ilyet használnak többek között a francia Caesarokban, a német PzH 2000-esekben vagy a lengyel Krabokban), a szovjet tüzérségi rendszerek a 152-es és 122-es kaliberrel működnek.
Nyugati számítások szerint Ukrajna átlagban napi 6-7000 lövedéket használ. Oroszország ennek legalább a háromszorosát, napi 20 ezret.
A nyugati, modernebb fegyverek előnyére írható ugyanakkor, hogy pontosabbak és gyorsabbak, ezért alapvetően kevesebb lőszerrel is elérik azt a célt, mint a másik oldal több lövedék felhasználásával. Ám becslések szerint Ukrajnának így is 1,5 millió tüzérségi lőszerre van szüksége évente, ám a nyugati védelmi ipar 2023 elején ennek még csupán a töredékét volt képes gyártani. Európában például mindösszesen csupán évi 300 ezer lőszert.
2023. nyarára az Egyesült Államok összesen több mint kétmillió tüzérségi lövedéket küldött Ukrajnának a háború kezdete óta. Az Európai Unió az idei évben mintegy 300 ezer lövedéket adott. Ehhez jönnek még hozzá a nem EU-tag országok adományai, például Kijev egyik legnagyobb támogatójának számító Nagy-Britannia vagy Norvégia.
Az International Institute for Strategic Studies (IISS) számításai szerint 13 hadiipari vállalat található Európában, amely képes 155 mm-es kaliberű lőszereket gyártani. A legnagyobbak között lehet említeni a brit BAE Systemst, a német Rheinmetallt, a francia Nexter Groupot vagy a norvég Nammót. Ezek már közel sem nevezhetőek nemzeti cégeknek, hanem nagyon bonyolult tulajdonosi szerkezettel és különböző külföldi érdekeltségekkel rendelkeznek. A német Rheinmetall például a német, svájci és magyarországi gyárai mellett idén spanyol védelmi vállalatokba is bevásárolta magát. A francia Nextar belga és olasz védelmi cégeket és gyárakat is birtokol. A brit BAE Systems pedig a világ legnagyobb védelmi vállalatai között van, és európai, ausztrál és amerikai érdekeltségei is vannak. Az európai védelmi piacon azonban amerikai cégek is terjeszkednek, úgymint a spanyol Santa Barbara vállalatot felvásárló, virginiai General Dynamics.
A nemzetközi fegyvergyártó cégeket az ukrán vezetés is próbálja Ukrajnába csábítani. Legutóbb szeptember 30-án tartottak egy nagy nemzetközi védelmi ipari fórumot Kijevben. A háborús veszély ellenére ezen több mint 252 nemzetközi cég vett részt a világ 30 országából. Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnában egy nagy fegyverarzenál kiépítésére van szükség, és ehhez az ukrán hatóságok különleges feltételeket teremtenek minden külföldi cégnek, amely Ukrajnában fog fegyvereket gyártani.
Ennek a politikának lehet eredménye: a német Rheinmetall például ukrán cégekkel partnerségben fegyvergyártó és -javító üzemeket létesít Ukrajna területén. Hasonló tervei vannak a brit BAE Systemsnek, és még több, a nyilvánosságban meg nem nevezett francia, amerikai, cseh és svéd cégnek. A török Baykar pedig még tavaly fektetett be százmillió dollárt ukrán projektekbe, többek között a Bayraktar TB2 drónok gyártásába. Ez a projekt 2024-ben készülhet el.
A rövid válasz az, hogy azért, mert korábban nem volt rá kereslet, most pedig hirtelen nagy fejlesztésekre lenne szükség, amelyek nem biztos, hogy hosszú távon megtérülnek. A hosszabb válasz azonban ennél komplexebb.
A befektetők és cégvezetők hosszú távon gondolkodnak. Európa a hidegháborús korszak lezárulásával elhanyagolta a hadiipart, és inkább más területekbe fejlesztett. Állami megrendelések ezért az európai védelmi vállalatokhoz csak korlátozottan érkeztek. Most hirtelen a sokszorosára nőtt a kereslet, Európa és a világ fegyverkezik, ez a folyamat jól látható. Na de mi lesz, ha lezárul az orosz–ukrán háború? Mi lesz, ha elhárul a veszély, és az európai döntéshozók fegyverek helyett ismét mást vásárolnak majd? Több évre szóló, hosszabb szerződéseket pedig egyelőre senki nem köt, ami akadályozza a fejlesztéseket. A döntéseket nehezíti, hogy
a 155 mm-es lövedékek olcsóak, nem igényelnek nagy technológiai újításokat, és ezért sokkal kisebb rajtuk a haszonkulcs. Ha már korlátozott a kapacitás, akkor sokkal kifizetődőbb specializáltabb, technológiailag fejlettebb lőszereket gyártani, mert jóval magasabb a várható profit.
De ez nem minden. A kapacitások bővítése időbe telik, a gyártósorok kiépítése sok pénzbe. A gyártáshoz pedig két komponensre van szükség: képzett munkaerőre és nyersanyagokra. Európában jelenleg mindkettőből hiány mutatkozik.
Az Európai Unió vezetői 2023. márciusában hoztak egy történelminek tűnő döntést: Ukrajnának egy év leforgása alatt egymillió lőszert ígértek, miközben megegyeztek az európai fegyvergyártás felfejlesztéséről. A tervnek három része volt: az EU 1 milliárd eurót szánt a tagországok kompenzációjára, amikor azok saját készletekből adnak át lőszereket Kijevnek. További egymilliárd eurót közös, európai lőszerbeszerzésre irányozták elő. A terv harmadik része pedig 500 millió euró fejlesztési forrás elkülönítéséről szólt a védelmi ipar számára, 155 mm-es lövedékek gyártására.
Kilenc hónappal a bejelentést követően egyelőre egyik cél teljesítése sem sikerült. 2023. novemberig a beígért lőszerek kevesebb mint harmada érkezett meg Ukrajnába, mintegy 300 ezer darab. Az európai hadiipar pedig még mindig a fent említett gondokkal küzd, a gyártás nem pörgött fel.
Az ambiciózus terv teljesítéséig még három hónap van hátra, szinte lehetetlen, hogy összejöjjön.
Miközben Európában a demokratikus intézmények lassítják a döntéshozatalt, Oroszországban ilyen problémák nincsenek, ahogy a politikai akarat is megvan rá. 2023 folyamán az orosz fegyvergyártás egyértelműen lépéselőnybe került a lassú nyugati védelmi iparral szemben, és a többszörösére növelték a fegyverek gyártását. Az észt védelmi minisztérium szerint ráadásul az oroszok hétszer olcsóbban tudnak alapvető tüzérségi lőszert gyártani, mint a Nyugat.
A Rheinmetall szerint jelenleg több mint 40 milliárd eurós rendelésállománnyal rendelkeznek, amit még nem tudtak teljesíteni, és ebből legalább 10 milliárd eurót teszi ki a lőszer. A jó hír, hogy a gyártás növelése lassan bár, de megtörténik. Az Egyesült Államok az idei évben megháromszorozta a lőszerek gyártását, és jövő évben a gyártás tovább emelkedik majd. A Pentagon szerint 2023 elején havi 14 500 lőszert gyártottak, ez 2025. elejére havi 100 ezret tesz majd ki.
A német Rheinmetall 2023-ra 400 ezer darabra emelte a lőszerek gyártását, és 2024-ben 600 ezret szeretne legyártani. A háború előtt az előállításuk 100 ezer lőszer alatt volt évente, tehát két év alatt megnégyszerezték a gyártást. A norvég Nammo korábban évente „néhány ezer” tüzérségi lőszert gyártott, 2024-re már 80 ezret szeretnének. 2028-ra pedig a 155 mm-es kaliberű lövedékek előállítását évi 200 ezerre becsülik. A svéd Saab is jelentősen emeli a gyártását: a cég képviselői szerint évente duplázni tudják a lőszerek gyártását, és 2025-ben elérhetik az évi 400 ezres mennyiséget. Így az európai terveknek van realitása, csak nagyjából egyéves csúszásban vannak.
(Borítókép: Ukrán katona Harkivban 2022. október 23-án. Fotó: Yevhen Titov / AFP)