Index Vakbarát Hírportál

Két perc különbséggel jöttek világra ezek az ikrek Horvátországban, mégis más-más évben születtek

2024. január 3., szerda 14:41

Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben. Egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született – közölte a horvát közszolgálati televízió.

Damir Roje, a spliti szülészet vezetője szerint szokatlan helyzet, hogy az ikrek különböző napon, hónapban és évben ünneplik majd szülinapjukat. Az orvos megjegyezte, még soha nem volt ilyen eset a praxisában.

Volt már olyan, hogy ikrek születtek éjfél előtt és után, de nem december 31-én és újév napján

– mondta, és egyben gratulált a szülőknek, valamint sikeres és boldog életet kívánt az újszülötteknek.

Az ikerpár édesanyja spliti, és ez volt az első szülése. A kórházban meglátogatta Blazenko Boban, Split-Dalmát megye elöljárója is, aki újságíróknak azt mondta: „ami szilveszterkor a spliti szülészeten történt, legyen fordulópont Horvátország demográfiai képében is”.

A legtöbb gyermek a spliti kórházban született tavaly, több mint négyezer – tette hozzá Damir Roje.

Rovatok