Index Vakbarát Hírportál

A Japan Airlines szerint a repülőgépnek engedélyezték a leszállást az ütközés előtt

2024. január 3., szerda 07:16

Japán nyomozók vizsgálják a tokiói Haneda repülőtéren történt balesetet a parti őrség gépe és egy utasszállító repülőgép között. A légitársaság vezetői szerint az utasszállító engedélyt kapott a leszállásra.

Mint arról korábban beszámoltunk, kigyulladt a Japan Airlines (JAL) egyik repülőgépe, miután összeütközött a parti őrség gépével. Az utasszállítóról mindenkit biztonságban ki tudtak menekíteni, de a parti őrség repülőgépén, amely segélyt szállított az újévi földrengés sújtotta területre, öt ember meghalt, a kapitány volt az egyetlen túlélő, de ő is súlyos sérüléseket szenvedett.

A kedden készült felvételeken látszott, hogy röviddel a leszállás után tűz és sűrű fekete füst tört elő az utasszállító repülőgép alól, amely az első futómű meghibásodása után az orrán állt meg. Az X-en közzétett videón látható, amint az utasok felfújható csúszdákon csúsznak le, miközben a repülőgép hátsó részéből lángok csapnak ki – írja az AFP.

Miközben a gépet evakuálták, tucatnyi tűzoltóautó próbálta megfékezni a lángokat, de hamarosan az egész gépet elborította a tűz,

és nyolc órába telt, mire végül sikerült eloltani a lángokat.

Egy utas elmondta, hogy amint leszálltak, észrevette, hogy kigyulladt a gép jobb oldala, majd kezdett nagyon meleg lenni. Azt hitte, hogy nem éli túl a balesetet.

Kormányzati tisztviselők ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják, hogyan történhetett az eset egy olyan országban, ahol évtizedek óta nem történt súlyos kereskedelmi légi közlekedési baleset.

Egy kedd késő esti tájékoztatón arra a kérdésre, hogy a Japan Airlines járata kapott-e leszállási engedélyt a légiforgalmi irányítástól, a nagy légitársaság tisztviselői azt mondták, hogy értesüléseik szerint ez megtörtént.

A Haneda irányítótornyából származó, nyilvánvalóan az ütközés előtti pillanatokban készült felvételen egy hang hallható, amely azt tanácsolja a JAL járatának, hogy

folytassa a repülőtér megközelítését.

Szerda reggel néhány belföldi járat közlekedett a világ egyik legforgalmasabb repülőteréről, Hanedáról, de többtucatnyi járatot töröltek.

Rovatok