Index Vakbarát Hírportál

Újabb galibába keverte magát Elon Musk

2024. január 4., csütörtök 08:13

Elon Musk cégét, a SpaceX-et azzal vádolják, hogy jogtalanul elbocsátott nyolc olyan munkavállalót, akik kritikát fogalmaztak meg a vezérigazgatóról. Egy amerikai munkaügyi ügynökség panasza szerint az alkalmazottak 2022-ben nyílt levelet küldtek a cég vezetőinek, amelyben részletezték problémáikat.

Több kellemetlenség is érte mostanában a milliárdos Elon Muskot, kezdve a dührohamával, amit egy hivatalos eljárás követett, amit az X ellen indítottak. A sor azonban nem ér véget, most egykori munkavállalói rántották le a leplet elbocsátásuk valódi okáról – írja a BBC.

Az egyik volt alkalmazott, Deborah Lawrence ügyvédjei állítólag azzal vádolták a SpaceX-et, hogy „mérgező atmoszférája van”, ahol a zaklatást is eltűrik.

Nem rosszindulatból írtuk a nyílt levelet a vezetőségnek, hanem azért, mert törődtünk a küldetéssel és a körülöttünk lévő emberekkel

– fogalmazott egy nyilatkozatban.

A panaszban – melyet a Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsának (NLRB) nyújtottak be – kiemelték, hogy a nyílt levélben érintetteket kihallgatták, mielőtt elbocsátották volna őket. Az NLRB főtanácsadója ügyészként jár el a perben, és a szervezet elnöke által kinevezett öttagú testület elé terjeszti az ügyeket.

Ha a SpaceX nem állapodik meg, az ügyet egy közigazgatási bíró tárgyalja, akinek döntése ellen a testülethez, majd a szövetségi fellebbviteli bírósághoz lehet fellebbezni.

A meghallgatást március 5-re tűzték ki.

Ha az NLRB úgy találja, hogy az elbocsátások megsértették a munkajogot, elrendelheti a dolgozók visszahelyezését és az elmaradt bérek kifizetését.

Rovatok