Csallóközön és Székelyföldön kívül a jelenlegi folyamatok tükrében felmorzsolódni látszik a határon túli magyarság. A megoldás egyszerre tartalmaz politikai, demográfiai és közigazgatási elemeket.
Újabb négy évig nem lesz magyar képviselet a pozsonyi parlamentben. A Szövetség 4,38 százalékot kapott, ami nagyjából 130 ezer szavazatot jelent, a Híd és a Magyar Fórum pedig közelebb volt a nullához, mint az egy százalékhoz. Nem a magyar–magyar versengésen múlt.
Az országos részvétel ezúttal is magasabb volt, mint a magyarlakta járásokban. Előbbi adat 67, utóbbi 62 százalék környéki. Ezen sem múlt. Miért? Ha megnézzük a tavalyi helyhatósági választásokat, ott Nyitra és Nagyszombat megyében 43 százalék körüli részvétel mellett kaptak a Szövetség jelöltjei valamivel több mint 70 ezer szavazatot. Most 62 százalékos részvételnél számszerűleg nagyjából ugyanennyit, a tendencia pedig nagyjából a többi déli járásban is hasonló.
Ebből az olvasható ki, hogy nagyon sok magyar szavazott szlovák pártra, és tekintve, hogy a Szövetség által megnyert Dunaszerdahelyi, Komáromi és Rimaszombati járás mellett Kassa-vidéket leszámítva mindenhol a Smer győzött, azt jelenti, hogy a felvidéki magyarok jelentős része Robert Ficóra adta le a voksát. Az egykor 270 ezer szavazót maga mögött tudó magyar koalíció ugyanis általánosságban kimerítette a lehetőségeit azzal, hogy ennek a számnak nagyjából a felét produkálni tudta.
Véget ért volna az etnikai politizálás Szlovákiában? Igen is, meg nem is.
Országos szinten valószínűleg igen, helyi és regionális szinten azonban mélyen beágyazott, kiépített struktúrával rendelkező és erős párt a Szövetség. Amit viszont tudatosítani kell, hogy már nem elég az a választóknak, hogy „magyar vagyok, úgyhogy szavazz rám”, emellett arra sincs igény, hogy a szlovákoktól elszeparált, bizonyos értelemben párhuzamos politikai kultúra épüljön ki a felvidéki magyarság körében.
Országos szinten azonban nem a vegyespárt lehet a megoldás, hanem sokkal inkább a választási koalíció. Szlovákiában a parlamenti küszöb ebben az esetben ugyan 7 százalék, azonban a magyar párt hagyományos szövetségeseinek, az alapból 5 százalékos parlamenti küszöb körül nagy kilengéseket produkáló jobbközép-liberális pártoknak bármikor jól jöhet egy olyan választási szövetséges, aki az elmúlt évtizedekben stabilan 4 százalék fölötti eredményt tudott produkálni szinte minden alkalommal.
Még a Szövetség gyengébb teljesítménye esetén is összességében 8–9, jobb esetben pedig 10 százalék fölé is kerülhet egy ilyen koalíciós lista, ahol ugyan miniszterelnök-jelöltet nem állít a magyar párt, viszont a koalíción keresztül 8–9, de akár valamivel 10 fölötti képviselőt is eljuttathat Pozsonyba.
Ennél jobbat önállóan, az 5 százalékos küszöb szűk megugrása esetén sem lehetne elérni.
Megyei szinten kipróbált már a történet. Besztercebánya vagy Kassa megyében a Szövetség ugyanis nem állított megyeelnökjelöltet, azonban egy jobbközép koalíciós jelölt mögé mindig beállt, míg saját maga 5-6 képviselőt minimum be tudott juttatni a megyei közgyűlésbe, és a koalíció által megyei alelnököt is tudtak kiállítani.
Helyben folytatni kell ezt a politikát, Nagyszombat és Nyitra megyében pedig önállóan is van elég erő. Országosan viszont azokkal a szintén parlamenti küszöb környékén táncoló jobbközép-liberális pártokkal kellene összefogni, akik a kollektív kisebbségi szabadságjogok tekintetében ugyan nem, de az egyéni szabadságjogok felől nyitottak lehetnek a felvidéki magyarságnak fontos ügyek irányában.
Drasztikusan csökkent a romániai magyarság lélekszáma 2011-hez képest. Etnikai hovatartozásra való információk 16 568 900 személyről álltak rendelkezésre, ugyanis erre a kérdésre nem kötelező válaszolni. Közülük 2021-ben az előzetes adatok szerint 1 002 200 fő vallotta magát magyarnak, ami 2011-hez képest majdnem 25 százalékos visszaesést jelent. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyarság aránya a teljes lakosságban 6,5 százalékról 6 százalékra esett vissza.
Az asszimiláció kapcsán kulcsfontosságú az etnikailag vegyes házasságok aránya, illetve az, hogy a vegyes házasságokban élő gyermekek mekkora része szocializálódik magyarként. Úgy a vegyes házasságok arányát, mint a gyermekek nemzetiségi szocializációját nagymértékben befolyásolja a lakókörnyezet etnikai összetétele.
Míg Dél-Erdélyben az asszimilációs veszteség GENERÁCIÓRÓL GENERÁCIÓRA 33,3 százalékkal csökkenti a magyar nemzetiségűek számát, addig Székelyföldön gyakorlatilag nincs érdemi hatás.
Egyébként az előrejelzések szerint a partiumi és a székelyföldi tömbben a magyar nemzetiségűek száma ugyan csökkenni fog 2031-ig, azonban arányuk az adott területeken nőni fog.
Annak megítélésére, hogy milyen hatásai lehetnek a demográfiai változásoknak, a politikai érdekérvényesítés az egyik legjobb terep. Románia négy választásra is készül 2024-ben (helyi, országos, európai parlamenti, köztársasági elnök), a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) pedig a szimbolikus jelentőségű elnökválasztáson kívül mindegyik voksolás kulcsfontosságú.
Helyi szinten nem valószínű, hogy komolyabb visszaesés következhet be, ugyanakkor valószínűleg minden szem a nagyjából 55:45 arányban román–magyar vegyes lakosságú Marosvásárhelyre fog szegeződni. Soós Zoltán előtt – aki az RMDSZ által támogatott független jelöltként több évtized után nyerte meg magyarként a marosvásárhelyi polgármester-választást – ezúttal talán még nagyobb a kihívás, mint négy éve.
Ezekkel együtt ugyanakkor az RMDSZ-nek leginkább az országos és az európai parlamenti választásokra kell odafigyelnie. Utóbbin öt éve 5,26 százalékot, míg előbbin 5,88 százalékot ért el a magyar párt. Az ezeket megelőző választásokhoz képest, ahol mindkét esetben 6,2 százalék körüli eredményt tudtak produkálni, ez komoly visszaesést jelent.
Ebben nagy szerepe lehet egyrészt a romániai magyar népesség csökkenésének, az európai parlamenti választások tekintetében azonban a nagyjából egy százalékpontos visszaesés annak is betudható, hogy a magyarok lakta megyékben volt kiugróan legalacsonyabb a választási kedv.
Bár az alacsonyabb részvétel mindig is jellemzőbb volt a kisebbségben élő magyarságra,
nem elhanyagolható tényező a budapesti kormányzati kommunikáció az Európai Unióval kapcsolatban,
ami a rendszerint magyarországi médiát fogyasztó határon túli magyarokat távol tarthatja az európai parlamenti választásoktól.
Az elmúlt évek folyamatait, a választási eredményeket, valamint a demográfiát tekintve az RMDSZ-nek nem nagyon lehet más a célja, mint jelenlegi pozícióinak megtartása, illetve az esetleges veszteségek minimalizálása. A parlamenti küszöb megugrása elméletileg nem jelenthet problémát, ugyanakkor a kormányzati pozíció megszerzése már sokkal inkább kérdésesebb, mint az előző választásokon.
Annak fényében, hogy Romániában, valamint Szlovákiában egyaránt jelentős mértékben csökkent a magyarok lélekszáma az elmúlt két évtizedben, nem csoda, hogy a Vajdaságban, valamint Kárpátalján még drasztikusabb a helyzet.
Szerbiában az 1970-es években még majdnem félmillió magyar élt, ehhez képest a délszláv háborúk után 300 ezer, mostanra pedig 200 ezer fő alá csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma. 2022-ben 184 442-en vallották magukat magyarnak, ami még a romániainál is drasztikusabb, közel 28 százalékos visszaesést jelent.
Kárpátaljáról nincsenek ilyen pontos és hivatalos adataink. Amit tudunk, hogy 2001-ben még 151 ezer magyar élt itt, azonban a magyar útlevelek kiadása, valamint az ukránok uniós vízummentessége miatt erről a területről is megindult a kivándorlás. A szakértők már a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború előtt is csak kicsivel becsülték 100 ezer fölé a kárpátaljai magyarság lélekszámát, ami azóta nagyjából pár tízezresre is összezsugorodhatott.
A határon túli magyarok fogyásának elsődleges oka azonban nem az asszimiláció, hanem a Magyarországra vagy a nyugatra való kivándorlás.
A magyar kormányzat a határon túliaknak már több mint tíz éve adja meg gyorsított eljárásban az állampolgárságot, aminek azonban a nemzetközjogi értelemben való egyesítésénél mélyrehatóbb okai is vannak.
Orbán Viktor egyik legfontosabb választási ígérete a 2011-es népszámlálás eredményeit látva a drasztikus népességcsökkenés megállítása volt, amit családtámogató gazdaságpolitikai intézkedésekkel igyekezett előmozdítani. Ekkor a magyarországi reprodukciós ráta Európában az egyik legalacsonyabb, 1,2-es volt, amit viszont mára is csak 1,5 körülire sikerült föltornázni (a stagnáláshoz 2,1 szükséges).
Ezt ugyanakkor nem lehet a kormányzati politika rovására írni, ugyanis a tendencia az, hogy Európában, különösen a kontinens keleti felében egyszerűen lehetetlen önerőből megoldani azt, hogy a népességszám stagnáljon. Erre egyébként Orbán Viktor 2022-es tusnádfürdői beszédében is utalt.
Ráadásul a kulturális és nyelvi sajátosságok miatt az országnak nehezebb integrálnia mind a Kelet-Európából, mind a Balkánról érkezőket, ezért jobban rá van utalva a határon túli magyarokra.
Az elkövetkező években a magyar népesedéspolitika, valamint a határon túli közösségek támogatását célzó nemzetpolitika is nagyon sok kérdésben válaszút elé érkezik. Ami viszont egyre inkább kirajzolódni látszik, hogy több évtizedes távlatban a közvetlenül a határ másik oldalán fekvő, magyar többségű településeken kívül
csak a Székelyföld, valamint a Csallóköz lehet olyan tömb, ahol nem morzsolódik föl a magyarság.
Az egyik megoldás az autonómia, ami a jelenlegi népesedési folyamatokat elnézve elengedhetetlen lehet a határon túli magyarok országos szintű érdekérvényesítésében. Ez már jelenleg is érvényes a pozsonyi parlamentbe bekerülni képtelen szlovákiai magyar politikára, de hamarosan a romániai magyarság életében is elérkezhet ez a pont.
A másik, hogy a magyar kormányzatnak külön kell kezelnie a szórvány- és a tömbstratégiáit. Utóbbi esetében a szülőföldön való megmaradást lehet érdemes támogatni, míg előbbinél a Magyarországra települést és a hazai társadalmi-gazdasági életbe való integrációt. Ez a központi kommunikáció ellenére valamilyen szinten a gyakorlatban már most is így működik, azonban a tömbökkel és a szórványokkal kapcsolatos stratégiát egyértelműen és tisztán külön kellene választani.
Persze egy ilyen irányvonalat több irányból érhet támadás. A székely autonómiával kapcsolatos egyik kifogás például az volt, hogy ebben az esetben Erdély és a Partium más részéről is ide települnének a magyarok, akik Székelyföldön koncentrálódnának, és a régió más részein a magyarság eltűnne.
Ez a megközelítés abból a szempontból érhető, hogy a magyarság egy olyan egyedi helyzetben van, hogy a történelmének és a kulturális örökségének nagy része az ország jelenlegi határain túl ragadt. Kétségtelen, egy fentebb felvázolt szórványstratégia, valamint az autonómiatörekvések beteljesedése esetén ennek az örökségnek egy jelentős része elveszne.
Ezen a ponton azonban föl kell tenni a kérdést, hogy
melyik a fontosabb: a terület vagy az ember?
Mivel a határkiigazítás jelenleg és az elkövetkező időszakban sem lehet reális célja a magyar külpolitikának, emiatt kétségtelenül az utóbbi. Egyrészt mert a hazai demográfiai folyamatok az áttelepülés nélkül fenntarthatatlanok, másrészt pedig a magyarság fogyását az anyaországban, valamint az autonómiákban lehet megállítani vagy mérsékelni, nem pedig a szórványterületeken, ahol pár évtized alatt úgyis megtörténne a fölmorzsolódás.
(Borítókép: Egy székely zászló a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából rendezett őrmáglya-gyújtáson a főváros XXII. kerületében 2016. október 30-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)