Index Vakbarát Hírportál

„18 percig tartó, robbanásokkal és lángokkal tarkított rémületet éltünk át”

2024. január 4., csütörtök 13:18

A Japan Airlines kedden kigyulladt gépének utasai meséltek róla, milyen volt átélni az eseményeket. Az utasok „18 percig tartó, robbanásokkal és lángokkal tarkított rémületet éltek át, miközben az evakuálásra vártak”.

Szerencsétlenül indult az év Japánban, hiszen nem elég, hogy az év első napján erős földrengés rázta meg az országot, másnap kigyulladtJapan Airlines egyik repülőgépe, miután leszállt a tokiói Haneda repülőtéren. A gépen utazók közül többen is megosztották, milyen volt átélni a történéseket.

A Kyodo News beszámolója elsőként a 67 éves Hirosho Kanekót idézi, aki egyetemi tanárként keresi kenyerét. A repülőgép jobb első ülésén ült, és elmondása szerint érezte, ahogy a gép leszállás közben előrerángatózik, majd jobbra fordul, mielőtt végül megáll. Leszállás után egyből azt kezdte ordítani, hogy minél előbb evakuálni kell a gépen lévőket, a személyzet tagjai pedig igyekezték megnyugtatni és csendre inteni.

Egy 40 év körüli tokiói férfi a gép hátsó részén, az ablak mellett foglalt helyet. Mint mondta, a tűz először az ő ülését érte el, majd néhány perccel később füst borította be a repülő utasterének közepét. Többek elmondása szerint pánik uralkodott el az utasokon, és mindenki igyekezett minél hamarabb lejutni, emiatt többen a földön kötöttek ki a hatalmas tolongás közepette.

Ijesztő volt a gondolat, hogy a repülőgép lángba borulhat és bármikor felrobbanhat

– mesélte az egyik utas, aki többeknek is segített lejutni a gépről, majd már a biztonságot nyújtó kifutópályán magához ölelte feleségét és 12 éves lányát.

Rovatok