Index Vakbarát Hírportál

Ezek voltak tavaly a legpontosabb repülőtársaságok a világon

2024. január 4., csütörtök 21:11

Az Indexen is gyakran számoltunk be arról, milyen horrortörténeteket éltek át az utazók 2023-ban a különböző légitársaságokkal, vagy kényszerültek hosszú reptéri várakozásra a késések miatt, esetleg ítéletidő hiúsította meg az indulást, vagy éppen a hazatérést.

A utazási adatokat elemző Cirium cég legfrissebb eredményeiből kiderül, hogy 2023-ban mely légitársaságok, illetve repülőterek teljesítettek legjobban pontosság terén. A különböző kontinenseken eltérő nyerteseket hirdettek, de globálisan a legjobban ezen a téren a kolumbiai Avianca teljesített. Ugyanakkor Dél-Amerikában ezt a címet a Copa csípte meg. 

Ázsiában a legpontosabb a japán All Nippon Airways volt, Észak-Amerikában pedig a Delta, míg ugyanez a cím Európában az Ibériának járt.

A Közel-Keletet és Afrikát az Oman Air vitte, amely éppen tavaly ünnepelte alapításának 30. évfordulóját.

Hogyan jönnek ki az eredmények?

Maga a Cirium is több tényezőt vizsgál ahhoz, hogy felállítsa a rangsort. Így elemzik az utakat és az összes repült célt. Az összesítés alapján például az Avianca repült útjainak száma 213 139 volt, és ezzel a pontossági rangsorban 85,73 százalékot ért el. 

Ugyanakkor például az olyan amerikai óriásoknak, mint mondjuk a Deltának vagy az American Airlinesnak jóval több a repült útjainak száma. A Delta 2023-ban 1 635 486 repült utat tudhat magáénak, és ezzel a pontossági listán 84,72 százalékot ért el. Ugyanakkor az American még ennél is többet repült, összesen 1 998 844 utat, ezzel azonban a pontossági rangsorban „csak” 80,61 százalékot tudhat magáénak. Ugyancsak jól teljesített a Qatar Airways a maga 85,11, illetve a Japan Airlines a maga 82,58 százalékával.

Mit mondanak a szakértők?

Az Index megkérdezte Varga G. Gábor repülésügyi szakértőt, aki elmondta, az összes járat egy bizonyos százaléka érkezik csak pontosan (vagyis on time), azaz a százalékos adatok ezen a téren egyértelműen összehasonlíthatók. Ugyanakkor befolyásolja az adat megítélését a járatok teljes száma, illetve az, hogy az adott járatok mekkora része érint zsúfolt reptereket. Értelemszerűen ebben a nagy társaságok, mint a Delta, sokkal inkább érintettek, mert több bázisrepülőterük (Atlanta, New York JFK) is ilyen túlterhelt légikikötőben működik. 

A Cirium megvizsgálta a fapadosokat is, és ebben a dél-afrikai Safair végzett a lista élén mint legpontosabb. A céget ebben a kategóriában a brazil Azul társaság követte, majd az első ötösbe befért még a Hong Kong Express, a JetStar Japan és a spanyol Iberia Express is.

Az Egek Ura Blog alapítója kiemelte, hogy  a repterek esetében a mérőszám az, hogy az adott repülőtérről a járatok hány százalékát indították el időben – pontosabban,

az adott járatok hány százaléka hagyta el a kapunál kialakított állóhelyet a menetrendben tervezett időben.

Hivatalosan ugyanis a repülőgépek földi kiszolgálása a repülőtéren itt fejeződik be, ami ez után történik, az már az irányítás feladata. Persze elméletileg még a gurulás során is összeszedhet késést a repülő, vagy lehet, hogy várnia kell, hogy megkapja a felszállási engedélyt – tette hozzá Varga G. Gábor.

Természetesen a Cirium elemezte a repülőtereket is, hogy melyeknél volt magas a pontos érkezések száma. Ebben a sorban a minnesotai Minneapolis–St.Paul vitte el a pálmát. A közepes méretű repterek csoportjában az Osaka International végzett az első helyen, bár nevével ellentétben ez a  legjelentősebb japán belföldi légikikötő. A kis méretű repterek közül az első helyre a Mariscal Sucre International Airport futott be, amely az ecuadori fővárosnál, Quitónál található – írja összefoglalójában a CNN.

(Borítókép: Robert Alexander / Getty Images)

Rovatok