Index Vakbarát Hírportál

Káosz Brazíliában: több mint kétszáz rab szökött meg, miután karácsonyra hazaengedték őket

2024. január 5., péntek 06:08

Rio de Janeiro brazil állam rendőrsége 255 rab – köztük két drogbáró – után adott ki körözést, akiket egy törvényi lehetőség alapján karácsonyra hazaengedtek, de a meghatározott időben nem tértek vissza a börtönbe.

A rendőrségi jelentés szerint a karácsonyi szünetre engedett elítéltek nem viseltek lábra erősített elektronikus nyomjelzőt, mert ezeket kizárólag bírói határozat alapján adhatták volna rájuk.

A brazil büntetés-végrehajtási törvény viszont az eltávozást lehetővé teszi, csak bizonyos feltételeket szab hozzá, mint például a fegyenceknek le kell tölteniük büntetésük legalább 60 százalékát, illetve félig nyitott büntetés-végrehajtási intézetben kell tölteniük szabadságvesztésüket.

Egy 2019-es törvénymódosítás azonban megfosztotta ettől a lehetőségtől azokat az elítélteket, akik „halállal végződő, megvetendő” bűncselekményeket követtek el. Ez utóbbi bűncselekmények körébe egyebek között a halálos kimenetelű rablás, emberrablás, nemi erőszak és kínzás tartozik.

A szökött rabok között két drogbáró is volt, sajtójelentések szerint rájuk nem terjedt ki a tiltó törvénymódosítás, mert bűncselekményeiket annak hatálybalépése előtt követték el.

A raboknak még helyi idő szerint december 30-án este tíz óráig kellett volna visszatérniük. A hírek szerint az eltávozáson lévő 1785 fegyencből 1530-an tettek így.

Rovatok