Index Vakbarát Hírportál

Érvénytelenítették a lengyel belügyminiszter mandátumfosztását

2024. január 5., péntek 21:45

Érvénytelennek minősítette pénteken a lengyel legfelsőbb bíróság illetékes kamarája azt a decemberi döntést, amellyel Szymon Holownia, a szejm új elnöke megfosztotta képviselői mandátumától Mariusz Kaminski volt belügyminisztert.

Mariusz Kaminski, valamint egy másik ellenzéki képviselő, Maciej Wasik mandátumfosztását a szejm elnöke december 21-én írta alá, miután a két képviselőt letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A legfelsőbb bíróság (SN) rendkívüli ellenőrzés ügyeivel megbízott kamarája pénteken úgy találta:

Kaminski mandátumfosztása jogtalan volt azért, mert Andrzej Duda elnök az ügyben már 2015-ben kegyelemben részesítette a politikust.

A kamara hasonló döntést hozott csütörtökön Wasik ügyében is.

Kaminski és Wasik a jelenleg ellenzékben lévő Jog és Igazságosság (PiS) képviselői, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) volt vezetői. Kaminski november végéig belügyminiszter, Wasik pedig december elejéig belügyminiszter-helyettes volt a PiS kormányában.

Az ügyük az első PiS-kormány időszakára (2005–2007) nyúlik vissza, amikor Kaminski a CBA főnöke, Wasik a helyettese volt. 2007-ben megszervezték a CBA korrupcióellenes műveletét, melynek eredményeként később korrupció miatt elítélték az akkori mezőgazdasági miniszter két munkatársát.

Kaminskit és Wasikot viszont a provokáció kapcsán hatásköri túlkapással vádolták meg, és 2015-ben háromévi börtönbüntetésre ítélték. A nem jogerősen elítélt politikusokat Andrzej Duda 2015 novemberében elnöki kegyelemben részesítette.

Az SN azonban idén júniusban új eljárást rendelt el ellenük, decemberben kétéves szabadságvesztésre ítélték őket.

Adam Bodnar igazságügyi miniszter a PiS-kormány által 2015 után kezdeményezett, az Európai Unió által kétségbe vont igazságügyi reformmal hozta összefüggésbe az SN pénteki döntését. „Meg kell oldani (...) a bírák státuszát” − utalt Bodnar a reform során − egyesek szerint jogtalanul − kinevezett bírákra.

Piotr Prusinowski, az SN munkaügyi kamarájának elnöke pénteken kétségbe vonta a rendkívüli ellenőrzési kamara státuszát, és bejelentette: Kaminski fellebbezését az általa irányított testület is elbírálja majd.

Szymon Holownia ugyanis egyenesen a munkaügyi kamarához (ahol „régi bírák” vannak többségben) irányította Kaminski és Wasik fellebbezését.

Malgorzata Manowska, az SN elnöke pénteki hivatalos nyilatkozatában azonban aláhúzta,

Holownia bizonyos elvárásoknak megfelelő bírák megjelölésére, az érvényes jogszabályok megkerülésére tett próbát, amikor közvetlenül a munkaügyi kamarához fordult.

Marcin Warchol, a PiS képviselője pénteken közölte: pártja ügyészségi bejelentést tett Holownia ellen. A házelnököt a PiS bűntett elkövetésével gyanúsítja, mivel Holownia „maga választott ki” egy SN-tagot, akinek Kaminski és Wasik ügyét továbbította − mondta el Warchol.

Rovatok