Index Vakbarát Hírportál

Napokig titkolózott a Pentagon arról, hogy kórházba került a védelmi miniszter

2024. január 6., szombat 19:20

Január 1-je óta kórházban ápolják Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, amit helyi idő szerint csak péntek este, vagyis január 5-én közölt a Pentagon.

Pat Ryder, a védelmi minisztérium szóvivője annyit mondott, hogy a minisztert a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban ápolják egy tervezett műtéti beavatkozással összefüggő komplikáció miatt.

További részleteket nem mondott, és személyiségi jogokkal, valamint „a folyamatosan változó helyzettel” indokolta az információ visszatartását. A szóvivő hozzátette, egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor engedik ki a minisztert a kórházból, de megjegyezte, hogy Lloyd Austin állapota javul.

A Pentagon titkolózását tiltakozó levélben kifogásolta a védelempolitikával foglalkozó szakújságírókat tömörítő szervezet, a Pentagoni Sajtószövetség (Pentagon Press Association). Amint írják, önmagában az a tény, hogy „a miniszter négy napja a Walter Reed Központban van, de a Pentagon csak most, péntek este közli ezt nyilvánosan, felháborító”.

Hozzátették, hogy olyan időkben, amikor egyre nagyobb a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonákat érő fenyegetés, és az Egyesült Államok fontos nemzetbiztonsági intézkedéseket hoz az ukrajnai és az izraeli háborúval kapcsolatban, különösen fontos, hogy az amerikai társadalom tisztában legyen első számú védelmi vezetőjének egészségi állapotával és döntéshozatali képességével.

A Pentagon eljárása Lloyd Austin kórházi ápolásának eltitkolásával szembemegy az általánosan bevett gyakorlattal az amerikai elnökre és a vezető tisztségviselőkre, köztük a kabinet tagjaira vonatkozóan.

A 70 éves Lloyd Austin 41 év katonai szolgálat után, 2016-ban vonult nyugállományba tábornoki ranggal, és 2021 januárja óta védelmi miniszter Joe Biden elnök kormányában.

(Borítókép: Lloyd Austin 2023. május 25-én. Fotó: Win McNamee / Getty Images)

 

Rovatok