Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton hajnalban Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, Novigrad na Dobri közelében – közölte a Károlyváros megyei államügyészség.
A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a magyar rendszámú autó sofőrje észak felé haladva nekiütközött a pályaelválasztó korlátnak, áttörte azt, majd átsodródott a dél irányú pályára, és ott frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval. A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével – írja az MTI.
A 48 éves férfi és a 47 éves nő a helyszínen életét vesztette. A magyar rendszámú autóban egy ember halt meg, az ő személyazonossága egyelőre ismeretlen.
Ivana Kovacic, a károlyvárosi kórház igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: súlyos sérülésekkel került kórházba az a horvát állampolgárságú kiskorú személy is, akinek szülei életüket vesztették a balesetben. A többi sérült nincs életveszélyben – mondta, hozzátéve, hogy külföldi állampolgárokról, vélhetően egyiptomiakról van szó.
A baleset hat sérültje került a károlyvárosi kórházba, kettőt Ogulinba, hármat Rijekába, egyet pedig Zágrábba szállítottak.
Vera Magdic Bizanovic károlyvárosi államügyész a horvát közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: még vizsgálják a közlekedési baleset körülményeit, különös tekintettel a magyar rendszámú járműben utazók személyazonosságának megállapítására. Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a magyar gépkocsi illegális migránsokat szállított, ezt azonban egyelőre nem erősítette meg az államügyész.