Hétfőn este a müncheni pályaudvaron elfogtak egy magyar nőt, miután megpróbálta meglopni az egyik utastársát.
A német Bild szerint az eset a pályaudvar Starbucks kávézójában történt. Egy 19 éves görög diáklánynak ki kellett mennie a mosdóba, és megkért egy másik, ott ülő nőt, hogy figyeljen addig a hátizsákjára, aki ezt vállalta is.
A másik nő azonban nem volt elég figyelmes, és ezt kihasználta egy harmadik, a magyar nő,
aki benyúlt a hátizsákba, elemelt 1000 eurót, vagyis körülbelül 378 832 forintot (vélhetően egy pénztárcában), majd elrohant a helyszínről.
A görög diáklány akkor tért vissza a mosdóból. A kávézó biztonsági őre gyorsan elmondta neki, mi történt, majd a tolvaj után eredt, és sikerült is utolérnie őt. Eközben a pályaudvaron járőröző biztonságiak is megjelentek a helyszínen, valamint kihívták a rendőrséget is.
Az egyenruhások később megmotozták a nőt, és megtalálták nála az ellopott pénzt. Mivel furcsán viselkedett, meg is szondáztatták, és 2,2 ezrelékes véralkohol-szintet mértek nála. A nő nem tudta azonosítani magát, ezért őrizetbe vették – írta a Bild.