Index Vakbarát Hírportál

Régen nem volt ennyi magyar Horvátországban, mint tavaly

2024. január 10., szerda 13:46

A Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete szerint a 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban 2023-ban a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata.

Minden eddigi rekordot megdöntöttek a magyar turisták Horvátországban – írja az MTI. A múlt évben 728 ezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben, ami 13 százalékkal meghaladja az eddigi csúcsnak számító 2019 adatát.

A magyar vendégéjszakák száma megközelítette a 3,6 milliót, ami 17 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, illetve 10 százalékos bővülés 2019-hez viszonyítva.

Februárban, májusban, októberben, novemberben és decemberben több mint 30 százalékos volt a növekedés 2022-höz képest, amiből az is látható, hogy már nemcsak nyáron keresik fel Horvátországot a magyar turisták, hanem egész évben, városlátogatás, kulturális kirándulás vagy aktív turizmus céljából is.

A Horvátországba utazó magyar turisták többsége, 65 százaléka magánszálláson szállt meg, 23 százalékuk szállodában, 11 százalékuk pedig kempingben, ez utóbbiak esetében 19 százalékkal emelkedtek az adatok 2022-höz képest. Közel 100 ezer vendégéjszakát regisztráltak a magyar vendégek hajós turistaként.

Horvátországban a tavalyi évben összesen 20,6 millió turista 108 millió vendégéjszakát töltött.

Ezek az adatok 9 százalékos növekedést mutatnak a beutazások és 3 százalékot a vendégéjszakák számában a múlt évihez viszonyítva.

A küldő piacokat tekintve tavaly a legtöbb vendégéjszakát, 23,6 milliót a német turisták töltötték az adriai államban, őket a horvátok, a szlovének, az osztrákok és a lengyelek követik, Magyarország a kilencedik legjelentősebb küldő ország a horvátországi turizmusban.

Rovatok