Index Vakbarát Hírportál

Kiakadtak a britek, miután több száz millió fontot keresett az ország egyik leggazdagabb nője

2024. január 11., csütörtök 10:01

Nagy visszhangot keltett, hogy egy év alatt 221 millió fontot (átszámítva kb. 9,7 milliárd forintot) keresett Denise Coates, a Bet365 fogadóiroda vezérigazgatója, alapítója és jelenlegi többségi tulajdonosa.

A CNN szerint Coates a 2022-es fiskális évben (amely 2023. március 26-án ért véget a briteknél) tette zsebre a fenti összeget. Ezzel a keresettel,

az Egyesült Királyság legjobban kereső nője, valamint világszerte is az egyik legjobban fizetett vezérigazgató lehet.

Megjegyzendő, hogy a 221 millió font kizárólag Denise Coates vezérigazgatói fizetése: a CNN szerint ezenfelül a Bet365-nek nagyjából 100 millió fontnyi tiszta, adózás utáni nyeresége volt az adott évben, és ennek 50 százalékát Coates vehette ki osztalékként. Miután az adat nyilvánosságra került, többen is nemtetszésüket fejezték ki emiatt a közösségi médiában – különösen amiatt, hogy az üzletasszony kvázi mások kárán keresett ennyit. 

Továbbá a High Pay Centre nevű civil szervezet kritikát fogalmazott meg. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyságban sokan a megélhetésért küzdenek jelenleg. „Az emberek az innováció és a siker miatt jutalmat érdemelnek, de kérdés, hogy mi számít észszerűnek vagy arányosnak. Senki sem lesz multimilliárdos a szélesebb társadalomtól függetlenül. Ebben az esetben a vagyona attól a pénztől függ, amely a szerencsejátékosok zsebéből érkezik, valamint több ezer ember munkájától, és más tényezőktől, mint hogy az embereknek legyen pénzük, amit el tudnak költeni, vagy biztonságos, megbízható internetkapcsolat és megfelelő infrastruktúra sportrendezvényekhez” – mondta Luke Hildyard, a szervezet vezetője a CNN-nek. 

Hozzátette, az ország gazdasági teljesítménye végső soron attól függ, miként osztják meg az ország vagyonát, és szerinte ebből a szempontból előnytelen az, ha valaki évente több száz millió fontot tesz zsebre, miközben mások a megélhetésért küzdenek.

A CNN megjegyzi, hogy Coates fizetése az előző évhez képest több mint 10 millió fonttal nőtt 2022-ben (ami azért meglepő, mert az azt megelőző évben a vállalat veszteséges volt). Azt is megjegyezték, hogy a Bet365 nemrég csaknem 100 millió fontot fizetett be a Denise Coates Alapítványnak, amely jótékonysági szervezeteket támogat az Egyesült Királyságban és a tengerentúlon, és hogy a Coates család – a Sunday Times adatai szerint – az Egyesült Királyság második legnagyobb adófizetőjének minősült 2023-ban, mivel összesen 460 millió fontot fizettek be a költségvetésbe 

Az 56 éves Denise Coates még 2000-ben vásárolta meg a Bet365.com domaint, és 2001-ben indította el a weboldalt, amelynek ma több mint 90 millió ügyfele van világszerte (az oldal Magyarországon is elérhető volt tavaly év végéig, amíg rá nem kényszerítették őket, hogy függesszék fel a tevékenységüket). A Forbes jelenleg 7 milliárd dollárra becsüli a vagyonát. 

Rovatok