Index Vakbarát Hírportál

Összefogtak ellenünk a kórokozók, ugrásszerűen megnőtt a fertőzések száma

2024. január 11., csütörtök 16:14

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerint az ünnepi összejövetelek vezettek a Covid-19 fokozott mértékű terjedéséhez a közelmúltban. Hozzátette, hogy decemberben közel 10 ezer halálesetet jelentettek, míg a kórházi felvételek száma 42 százalékkal ugrott meg közel 50, főként európai és amerikai országban.

„Bár a havi 10 ezer haláleset jóval kevesebb, mint a világjárvány csúcspontján volt, a megelőzhető haláleseteknek ez a szintje akkor is elfogadhatatlan” – mondta a WHO főigazgatója újságíróknak a szervezet genfi székhelyén szerdán.

Tedros szerint biztos, hogy más, eddig nem jelentett helyeken is emelkedik a megbetegedések száma. Felszólította a kormányokat, hogy továbbra is biztosítsák a kezelésekhez és vakcinákhoz való hozzáférést.

Az igazgató úgy véli, jelenleg a JN. 1-es változat a legelterjedtebb a világon. Mivel ez egy omikron-variáns, így a jelenlegi vakcináknak elvileg védelmet kell nyújtaniuk ellene – idézi az igazgatót az AP News.

Maria Van Kerkhove, a WHO technikai vezetője kiemelte, hogy a légzőszervi megbetegedések – a koronavírus mellett az influenza, a rhinovírus és a tüdőgyulladás – esetszáma világszerte ugrásszerű növekedésnek indult.

„Arra számítunk, hogy ezek a tendenciák az északi féltekén a téli hónapokban januárban is folytatódnak” – tette hozzá.

Van Kerkhove szerint különösen idén jellemző, hogy „sokféle kórokozó terjed egyszerre”.

Március végéig tarthat a jelenlegi helyzet 

Rusvai Miklós, az MTA doktora január elején arról beszélt, hiába csökken a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja, a légzőszervi megbetegedések időszaka legkorábban március végén érhet véget.

Rusvai Miklós szerint a jelenlegi járványhullám fő felelőse a koronavírus, amelynek helyét hamarosan az influenzavírus veheti át mint a légzőszervi megbetegedések legfőbb okozója. Az állatorvos-virológus úgy véli: az új variánsok új tüneteket okozva egyre tökéletesebben fertőznek.

Rovatok