Index Vakbarát Hírportál

Áll a bál Varsóban: tömegek vonultak utcára

2024. január 11., csütörtök 18:15

Hatalmas tüntetés zajlik Lengyelországban, melyet a Jog és Igazságosság (PiS) szervezett. A rendezvény délután 4 órakor kezdődött a szejm előtt. Beszédet mondott többek között Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője és Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök.

2023 végén kapott újra lehetőséget Donald Tusk arra, hogy miniszterelnökként vezesse Lengyelországot. A közmédia vezetőinek leváltása, valamint a korábbi miniszterek letartóztatása miatt csütörtökre tüntetést szervezett az ellenzék szimpatizánsaival a fővárosban.

A Jog és Igazságosság politikusai január 11-én tüntetésére hívták össze támogatóikat. A gyülekező délután 4 órakor kezdődött a Szejm előtt, majd a menet a TVP Info és a TAI székházához vonult – írja a Gazeta Wyborcza.

Monika Beuth, a fővárosi városháza szóvivője elmondta, hogy mintegy 440 autóbusz érkezett Varsóba, ugyanakkor a tüntetők számáról egyelőre ellentmondásos információk érkeztek.

Joachim Brudzinski, a Jog és Igazságosság (PiS) EP-képviselője a szervezők nem hivatalos adataira hivatkozva arról számolt be, hogy 100 ezer ember gyűlt össze a demonstráción.

Később Rafal Bochenek, a Szejm tagja a színpadról azt közvetítette, hogy 300 ezer ember vett részt a tüntetésen. A varsói városháza közlése szerint viszont körülbelül 35 ezer ember vonult utcára.

A szejm előtti tömegben sok zászló és a szolidaritás logójával ellátott transzparens volt látható. Az összegyűltek többek között azt skandálták, hogy „szabad Lengyelország”, és hogy „szabad média, szabad bíróságok, szabad emberek”.

Délután 5 óra körül Jaroslaw Kaczynski pártelnök mondott beszédet.

Jelenleg a szabad médiát semmisítik meg. A szabad média azért van, hogy ellenőrizze a kormányt. Szándékukban áll átvenni és tönkretenni ezeket az intézményeket. Ezt nem engedhetjük meg

– mondta a pártelnök.

Nem sokkal később Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök is beszélt a szejm előtt.

Nem bocsátjuk meg, amit ez a hatalom tett. Nem hagyhatjuk, hogy szétszakítsák Lengyelországot

– hangsúlyozta. Elmondta, hogy a Tusk-féle hatalom „médiamonopóliumot” akar.

Nagy ígéretek a nagy indulatok előtt

Mint arról korábban beszámoltunk, Donald Tusk lengyel miniszterelnök egyik legnagyobb kampányígérete az volt, hogy visszaállítják a lengyel jogállamiságot, hogy ezzel megnyissák az uniós források előtt az utat.

Pártja, a Polgári Platform (PO) szerint ennek a nem túl egyszerű munkának már neki is láttak. Ugyanakkor a decemberben a hatalomtól nyolc év után elbúcsúzó Jog és Igazságosság (PiS) szerint nem ez történik, hanem politikai leszámolás.

„Kijelentem, hogy az elítélésemet politikai bosszúként kezelem. Mint politikai fogoly éhségsztrájkot kezdtem a bebörtönzésem első napjától” – jelentette ki nyilatkozatában a jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) politikusa, az előző ciklusban belügyminiszteri posztot ellátó Mariusz Kaminszki.

Ezt egykori helyettese – az azóta Andrzej Duda államelnök tanácsadójaként dolgozó –, Blazej Pobozy olvasta fel a miniszterelnöki hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján. Később a vele együtt letartóztatott Maciej Wasik is bejelentette, hogy csatlakozik egykori felettesének éhségsztrájkjához.

Korábban a rendőrség letartóztatta Kaminszkit és egykori helyettesét, Maciej Wasikot az elnöki hivatalban, amiért 2023. december 20-án kétéves börtönbüntetésre ítélték, illetve öt évig eltiltották őket közügyekben való részvételtől.

A csütörtöki varsói tüntetésről készített galériánk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Aleksandra Szmigiel / Reuters)

Rovatok