Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump pert vesztett, közel 400 ezer dollárt fizethet

2024. január 13., szombat 14:20

Sikertelenül perelte be a The New York Timest és három újságíróját az Egyesült Államok volt elnöke.

A volt elnök a The New York Timest, valamint Susanne Craig, David Barstow és Russ Buettner újságírókat egy 2018-as Pulitzer-díjas történet miatt perelte be, amely a Trump család vagyonáról és adóbevallásáról szól. A három újságírót már májusban felmentették – írja a Politico.

Trump 2021-re visszanyúló keresetében azt állította, hogy unokahúga, Mary Trump megsértette az elszámolási megállapodás feltételeit, amikor átadta az adóügyi nyilvántartásokat az újságíróknak.

100 millió dollár kártérítést követelt.

A pénteki végzésben Robert Reed New York-i bíró azt írta, hogy a 392 638 dolláros összeg „észszerű” az ügy összetettségére való tekintettel. Trump ügyvédei nem értettek egyet, és azzal érveltek, hogy a „túlzott” költségeket „jelentősen” kellene csökkenteni.

Danielle Rhoades Ha, a The New York Times szóvivője szerint az ítélet

üzenetet küldött azoknak, akik vissza akarnak élni az igazságszolgáltatással, és megpróbálják elhallgattatni az újságírókat.

Trump ügyvédje, Alina Habba az Associated Pressnek azt mondta, csalódott volt amiatt, hogy a The New York Timest és újságíróit felmentették a perben, de megerősítette: „tagadja, hogy Mary megpróbálta elkerülni a felelősségre vonást”.

Craig, a 2018-as történet egyik riportere az alábbi poszttal ünnepelte a történéseket az X-en (korábban Twitter).

Rovatok