Index Vakbarát Hírportál

A Hamásszal álltak kapcsolatban egy decemberben meghiúsított terrorakció szervezői

2024. január 13., szombat 07:01

A Hamász palesztin iszlamista szervezettel állt kapcsolatban az a hét személy, akiket azzal gyanúsítanak, hogy decemberben terrorakciót szerveztek Dániában. A támadást a hatóságok sikeresen meghiúsították – közölte pénteken a dán rendőrség.

A dán hatóságok december 14-én jelentették be, hogy az izraeli hírszerzés bevonásávalhárom embert vettek őrizetbeterrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt, de azóta további négy személlyel bővült a gyanúsítottak köre.

Az izraeli hírszerzés már decemberben bejelentette, hogy a Hamász állt az ellenőrzés alá vont személyek mögött, de dán részről akkor nem erősítették meg ezt az információt.

Anders Larsson, a dán fellebbviteli bíróság ügyésze csak pénteken erősítette meg ezt az információt. Kijelentette: 

az ügy a Hamászhoz köthető.

Az ügyben Peter Hummelgaard dán igazságügyminiszter is megszólalt, aki a Ritzau dán hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, „bár a Dániára leselkedő terrorveszély, sajnos, valóban komoly, az ország rendőrsége és titkosszolgálata egyaránt rendelkezik azzal a szükséges képességgel és éberséggel, amely elegendő az ország biztonságának sikeres megvédéséhez”.

Rovatok