Trianon után gyors ütemben kezdték meg a települések átnevezését a román és csehszlovák hatóságok, aminek eredménye nemegyszer sikerült kifejezetten érdekesre és teljesen logikátlanra.
Az 1920-as impériumváltást követően a román hatóságok gyors ütemben láttak hozzá a megszerzett erdélyi, bánsági és partiumi területek birtokbavételének. A román közigazgatás kiépítésének fontos eleme volt a helységnevek románosítása, ami azonban a magyar és német többségű területeken nehézségekbe ütközött.
Ennek oka, hogy az itt fekvő települések nevének nem volt román megfelelője. Ritka az olyan erdélyi megye, ahol ne lenne „falău”-ra végződő helységnév, tragikomikus emlékeként a magyar múltnak, az egykori magyar világnak, de a már évszázadok óta román többségű dél-erdélyi megyékben is volt hasonlóra példa, mint a Hunyad megyei Banpotoc esetében, amely az eredeti Bánpatak elnevezésből ered.
A román hatóságoknak négy választásuk volt:
többé-kevésbé fonetikusan átírják a magyar elnevezést, lefordítják azt, kitalálnak egy újat, vagy meghagyják a magyar településnevet
– írja a Maszol. Ez utóbbi megoldást igyekeztek kerülni, ám kivételes esetekben, mint amilyen Bálványosé, ehhez folyamodtak. A háromszéki üdülőtelep megúszta, hogy Idolești vagy Idoleni legyen belőle. Valószínű, hogy mire rá került a sor, a névadó bizottságnak elfogyott a türelme és az ihlete.
A legbizarrabb elnevezéseket a fonetikus átírás eredményezte. Ennek eredményeként lett a bihari Érkeserűből Cheșereu, a Kolozs megyei Csomafájából Ciumăfaia, a szilágysági Szilágynagyfaluból Nușfalău, Máramarosszigetből Sighetu Marmației és a Maros megyei Haranglábból Hărănglab, de idesorolható a felcsíki falvak közül Csíkjenőfalva (románul Ineu) vagy éppen Csíkcsicsó (románul Ciceu).
Egyes esetekben az lehet az ember érzése, hogy az átnevezéssel megbízottak vicces kedvükben voltak, így lett Csekelakából Cecălaca, vagy gyúnyolódni akartak az elcsatolt települések népével, ezért
Iștihazra keresztelték a Csekelakától egy ugrásra fekvő Istvánházát.
Kifejezetten érdekes Szatmárnémeti és a tőle több mint 300 kilométerre található, Hargita megyei Máréfalva esete. A közös bennük, hogy románul mindkettőt úgy hívják, hogy Satu Mare, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy Nagyfalu, aminek kevés köze van az eredeti helységnevekhez.
Máréfalva esetében a név második tagja (a falu románul satu) lett átfordítva, míg az első tagot egy az egyben meghagyták a magyarból. Így lett a román elnevezés Satu Mare. Szatmárnémeti esetében viszont ahhoz a megoldáshoz folyamodtak, hogy a Szatmárt többé-kevésbé fonetikusan átírták Satu Maréra, aminek viszont románul is van értelmes jelentése. Az viszont már más kérdés, hogy egy megyeszékhelyet miért neveznek Nagyfalunak.
Olyanra is akadt viszont példa, amikor az országban elfogadott román történelemhez, a dákoromán elmélethez nyúltak vissza. Erre példa Kolozsvár, amely románul előbb a Cluj elnevezést kapta, majd 1974-től a Cluj-Napoca nevet viseli. A Napoca vitatott feltételezések szerint dák nemzetségnév lehetett.
Nem Románia az egyetlen utódállam, amely vitatott történelmi elméletekhez nyúlt vissza. Szlovákiában Robert Fico hirdette meg az észszerű historizmus programját, ami a szlovák népet a Nagymorva Birodalomtól eredezteti, azonban az elszlávosítás hasonló formái már 1920 után, a csehszlovák időkben is jelen voltak.
Pozsony hivatalos szlovák neve 1837-ben keletkezett úgy, hogy P. J. Šafárik szlovák történetíró, régész tévesen rekonstruálta a város régi nevét: azt hitte, hogy az nem a Braslav, hanem a Bratislav névből származik.
Korábban a város szlovák neve Prešporok/Prešporek volt.
1919. január 1-jén cseh és olasz legionáriusok foglalták el a várost, majd három napra rá Vavro Šrobár vette át az ellenőrzést felette. Ebben az időben a település neve még mindig Prešpork (Pozsony, Pressburg), bár a cseh legionáriusok maguk között Wilson-városnak nevezték (Wilsonovo město), az amerikai elnök iránti tiszteletből.
A prágai kormány Šrobár képviseletében február 2-án hozott döntést a város nevének megváltoztatásáról. Pozsony ekkor még mindig a történelmi Magyarország része volt, bár cseh katonai megszállás alatt. Ekkor a Bratislav nevet kapta, ami a cseh névhasználatban elterjedt Vratislav, Břeclav, Zbraslav nevekkel állítható párhuzamba. Vavro Šrobár intervenciója után a minisztertanács elnöksége Prágában bejelentette, hogy Prešporok helyett a Bratislava elnevezést kell ezután használni.
A Bratislava név előzménye a 907-ben említett Braslavespruch, illetve Brezalauspruch alak. Ez a szláv Braslav személynév és a német burg, azaz vár főnév összetétele. Ebből lett a német nyelvterületen ma is használatos Pressburg.
A Braslavespruch, illetve Brezalauspruch nevek Pozsonyhoz kötése tudományos szempontból viszont rendkívül problematikus. Braszlav Alsó-Pannonia szlovén hercege volt mint keleti frank hűbéres 892 és 907 között. A mai Pozsony területéhez semmilyen módon nem kapcsolódott a tevékenysége, írott forrás nem szól erről.
Romániával ellentétben viszont Csehszlovákiában nem fukarkodtak a hagyományosan magyar többségű városok nevének teljes elszlávosításával, ami pedig kifejezetten megalázó lehetett, hogy nemegyszer a szlovák történelmi emlékezetben hősként számontartott történelmi alakokról kapták új nevüket a helységek.
Így lett például Párkányból Štúrovo vagy Bősből Gabcíkovo.
Előbbi Ľudovít Štúrról kapta nevét, aki a szlovák nemzeti mozgalom vezetője, a szlovák irodalmi nyelv megteremtője, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen harcoló szlovák önkéntesek toborzója volt. A csallóközi Bős Jozef Gabčík szlovák katonáról kapta új nevét, aki az egyik végrehajtója volt az Anthropoid-hadműveletnek, Reinhard Heydrich meggyilkolásának.
Bár a csehszlovák hatóságok kevésbé voltak felületesek, mint román kollégáik, azonban még itt is akadnak érdekességek. A Nyitrától nem messze található Zoboralja régióban található Gímes település, amelyet szlovákul ma Jelenecnek hívnak.
A jelen a szláv nyelvekben jellemzően a gímet, gímszarvast jelenti, tehát a település nevét egyébként teljesen logikus módon fordították át szlovákra. Ennek fényében viszont mégis érdekes, hogy a Gímes fölött található várat szlovákul már Hrad Gýmešnek hívják.
(Borítókép: Szatmárnémeti 2020. július 6-án. Fotó: Molnár-Bernáth László / MTVA / MTI)