Index Vakbarát Hírportál

Kirobbant a láva a japán vulkánból, hármas szintű riasztást adtak ki

2024. január 13., szombat 20:47

Helyi idő szerint vasárnap hajnalban kitört egy vulkán Japán egyik délnyugati szigetén – közölte a helyi meteorológiai ügynökség.

A kitörés 12 óra 22 perckor történt a Kagosima prefektúrához tartozó Szuvanosze-szigeten lévő Otake-hegyen. Sérültekről nem érkezett jelentés.

A kitörést követően a meteorológiai hivatal hármasra növelte a vulkáni aktivitásra vonatkozó riasztási szintet. Ez azt jelenti, hogy az embereknek tilos megközelíteniük a krátert.

Az ügynökség arra figyelmeztetett, hogy a kráter mintegy 2 kilométeres körzetében nagy méretű sziklák repülhetnek a levegőbe.

Emellett felszólította a hegymászókat és az érintetteket, hogy „tegyenek lépéseket életük védelme érdekében”.

A kormány a miniszterelnöki hivatalban összekötő irodát hozott létre az információk összegyűjtésére – írta meg a Kyodo News.

Rovatok