A külföldön dolgozó magyar munkavállalók élményeit, sikereit és nehézségeit feldolgozó cikksorozatunkban eddig jobbára Ausztriában, de mindenképpen Európában szerencsét próbáló férfiak és nők szólaltak meg. Igen ám, de egy Miamiban élő magyar művész is jelentkezett szerkesztőségünknél, és úgy gondoltuk, Schumy Rezső Kolos kimondottan speciális története is megér – ha nem is egy misét, de egy cikket feltétlenül.
Schumy Rezső Kolos 2007-ben ült repülőgépre, hogy szerencsét próbáljon az Újvilágban. A fiatalember bő 300 ezer forintos havi keresetet (ami manapság minimum a dupláját éri, talán még többet), szülőket és barátokat hátrahagyva intett búcsút Budapestnek. Az ígéret földje kezdetben nem tartotta be ígéreteit, csak hitegette idegenbe szakadt hazánkfiát. Kolos csak öt hosszú év megpróbáltatásai után kezdett egyenesbe kerülni, de ma már egy jó nevű (Nova Southeastern University) magánegyetemen tanít digitális művészetet, grafikai tervezést és művészettörténetet főállású egyetemi tanárként.
Kolost hologramművésznek ismerik el, amit díjakkal is alátámasztottak. Amerikai kalandját misszióként éli meg, eddig közel tízezer helyi, de különböző kultúrájú és etnikumú (fehér, fekete, latin, arab, ázsiai) állampolgár volt a diákja, akik Kolosnak köszönhetően a magyar kultúrába és művészetekbe is betekintést nyerhettek.
„Mindig első volt számomra Magyarország jó hírének ápolása, életvitelemen keresztül példát próbálok mutatni a helyieknek“ – vallja ismerősünk.
Kolos édesanyja, Rácz Rózsa textilművész, a „kisképzőbe“ (Képző és Iparművészeti Szakközépiskola) járt a 60-as években, oda, ahová később a fia és a lánya is a 80-as években. Kolos húga, Schumy Éva és a báty is a „nagyképzőben” (Magyar Képzőművészeti Egyetem) szerzett festő mesterdiplomát.
Én Maurer Dóránál tanultam és diplomáztam 2007-ben,
mondja büszkén Kolos, felidézve napjaink világszerte leghíresebb magyar kortárs festőművészét.
Akkor még nem sejtette, de később ez a diploma vitte előre, egyengette az útját az Újvilágban. Kolos 1999 és 2007 között, még idehaza, a holokauszttúlélő Erdélyi Lajos házában bérelt lakást Budán, az idős úr az emeleten lakott, a fiatalember az alagsorban. A második világháború előtt Erdélyi családjának galériája volt Kolozsvárott, nála is tele voltak a falak műalkotásokkal. Talán azért is akarta, hogy nála béreljen lakást Kolos, mert a srác képzőművészeti egyetemi diák volt akkor festő szakon. A havi lakbér fizetésekor órákig beszélgettek, és amikor Kolos azt mondtam, lenne lehetősége kimenni Amerikába, és dolgozni, ez volt az öregúr reakciója:
Azonnal menjen, és hagyja magát a végletekig kihasználni! A diplomája százezer dollárt (akkori átváltási kurzuson 30 millió forintot) ér.
Persze Kolos azt gondolta, Erdélyi úrnak már nem teljesen ép az elméje idős korára, de később kiderült, hogy mindenben igaza volt. Az Egyesült Államokban egy hasonló diploma megszerzése minimum százezer dollárba kerül.
Kolosnak 2014-ben sikerült végre honosítani a képzőművészeti egyetemi diplomáját az Egyesült Államokban, és rögtön kapott is adjunktusi egyetemi állást a következő állami és privát intézményekben:
Elmondhatom, hogy beleszülettem a kommunizmusba, 1975 és 1989 között benne éltem, és ez az élet sok szempontból nem is volt olyan rossz – nosztalgiázik Kolos. Nem voltak drogok, az egészségügy működött, a (mester)emberek tisztességesek voltak és jó munkát végeztek, akkor még megfizethető áron. Ha már itt tartunk: ma Floridában olcsóbban találok munkaerőt bármilyen ház körüli munkára, mint Budapesten.
Hősünk 1988-től 1992-ig a Képzőművészeti Szakközépiskolába járt. Remek évek voltak, legalábbis így emlékszik. Szunyoghy András volt a kedvenc tanárja, továbbá Kopek Rita fantasztikus magánrajzstúdiójában készült az egyetemi felvételire.
Kicsit megelőztem a koromat, már a 90-es évek elejétől számítógépes grafikából éltem, első munkahelyem 1992 és 1999 között a Magyar (királyi) Televízió, a közszolgálati tévé volt. Igazi hőskorszak, remek évek. Meg kell mondanom, azóta sem bántak velem olyan jól, mint akkor és ott, még Amerikában sem. A főnököm Boros Margit, azaz Gitta volt, remek kis csapatot épített. Készítettem itt 3D-s animációt, digitálisfilm-editálást, azaz vágást és reklámgrafikát.
Aztán 1999 és 2007 között egy amerikai tulajdonú lapkiadónál, a New World Publishing budapesti irodájánál dolgozott mint grafikus, havi ezer dolláros kezdő fizetéssel.
A 90-es és a 2000-es évek kemény időszak volt, igazi vadkapitalizmus. Ki kinek a kije, ki hol tud ügyeskedni. Fiatal voltam, labdába se rúghattam. Még az akkori magyar miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc – a szerk.) is azt mondta: Akinek nem tetszik, az elmehet. Hát én mentem is.
2007-ben egy barátja hívta Floridába, hogy segítsen neki tolmácsolni, és nagy tételben autókat meg más járműveket vásárolni.
Az akkori magyar, de amerikai tulajdonú munkahelyem, a Budapest Business Journal vezető kiadója, Stephen O’Connor – aki azóta is jó barátom, most Pennsylvaniában lakik – írt vízumtámogató levelet, és rögtön tíz évre meg is kaptam a tartózkodási engedélyt. Ez azért volt rendkívüli, mert akkoriban legfeljebb három évre adtak vízumot. Valamint Stephen írt levelet később az állampolgársági kérelmemhez és a mostani egyetemi professzori állásom interjújához is.
Miamiban a cégtulajdonos, bizonyos Alan Winter, akitől a járműveket vásárolták, azonnal munkát ajánlott Kolosnak az új cégénél, egy nagykereskedésnél, amely új nagymotorkerékpár-alkatrészeket árult. A cég 17 ezer féle alkatrészt forgalmazott. Kolos mindegyiket lefotózta több szögből, csomagolást tervezett, katalógust szerkesztett és nyomtatott, majd egy weboldalt épített (www.yanashiki.com), ahol vásárolni lehetett ezeket. 2007-től 2015-ig volt Mr. Winternél főállású alkalmazott. A mai napig gondozza egyik leányvállalata hasonló weboldalát: www.voodoomoto.com
Így utólag elmesélve az egész pofonegyszerű volt, pedig dehogy!
Amikor elindítottuk a munkavállalási kérelmemet 2010-ben, majd' egy évig tartott, mire megkaptam a tajszámomat, a social security numbert, ami nélkül Amerikában nem is lehet dolgozni. Ehhez a cégnek a bevándorlási hivatal felé bizonyítania kellett, hogy kizárólag én vagyok alkalmas erre a munkára, és nem találtak más helyi munkaerőt – avat be Kolos a szigorú amerikai szabályokba.
Az ügyvédi és egyéb költségek közel 20 ezer dollárjába kerültek, amellett, hogy minimálbéren dolgozott.
Érdekesség, hogy mivel képzőművészháttérrel érkeztem az Államokba, speciális O1-es vízumot kaptam, ami csak különleges képességű művészeknek és előadóknak jár.
A zöldkártya megszerzése még további két évbe került, majd az állampolgárság újabb öt év után lett meg.
Na ez az öt év volt nagyon durva. Heti hat nap munka, eközben hat különböző helyen laktam, három borzasztó öreg autóm volt, és alig maradt pénzem a hó végére. Nem volt könnyű. És nem mehettem ki az országból, mert nem tudtam volna visszajönni. Se egészségbiztosítás, se család, se haverok. Fel kellett találni magam. Nagymamám mondta, amikor nyolc év körüli kölyök voltam, és Kecelen nála töltöttem a nyarat: Menj, és keress barátokat! Azóta is azt csinálom.
2010 és 2015 között legalább százezer dollárt kellett költenie arra, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot. De sebaj, ennek az összegnek a dupláját már elküldte azóta Budára, felújította a szülei házát, aztán telket vett és házat épített 2015 és 2023 között. Ezt azért említi, mert úgy gondolja, így bőven megfizetett a diplomájáért, amit 10 év próbálkozás után szerzett meg Magyarországon tandíjmentesen, hiszen visszakerült a pénz az országba.
2014-ben véletlenül megismertem egy helyi floridai egyetemi oktatásszervezőt, és amikor az illető meghallotta, hogy van magyar művészeti diplomám, azonnal állást kínált. Persze csak mellékállást, mert úgy nem kellett egészségügyi és nyugdíjjárulékot fizetniük utánam.
Na, itt ez a játék megy, mert ha főállást adnak valakinek, akkor fizetniük kell a járulékokat. Ezért aztán lehetőleg senkit sem alkalmaznak főállásban.
Szóval, 2014-től 2023-ig négy egyetemnek dolgoztam párhuzamosan, négy város között ingáztam, volt, hogy napi szinten mindegyik helyen tanítottam. Évente harmincezer mérföldet raktam az autóimba, és nyaralni szinte sehová sem mentem. Évente közel ezer diákom volt, és egyszer sem hiányoztam egyetlen napot sem munkából. De jól kerestem, közel a »six digit« (évi legalább százezer dollár) kategóriához, ami itt is jól hangzik.
Az egyik kollégája, aki a legnagyobb itteni szakszervezetnek (SEIU) a helyi vezetője volt (mert annak is tagja Kolos), így hívta a magyar tanárt: adjunct trooper, magyarul járőrprofesszor, mivel olyan sok helyen dolgozott egyszerre. Csoda, hogy túlélte ezt az egészet, mert Miamiban vezetni éjjel és nappal is esetenként nagyon veszélyes.
2023 nyarán az egyik egyetemen, ahol már két éve oktatott, végre felvették Kolost főállásba. Szinte csodával határosnak tűnt. Saját iroda, jó minőségű egészségbiztosítás, nyugdíjbefizetés.
Ez egy nagyon gazdag és jó nevű magánegyetem, a Nova Southeastern University. Itt erős a jog, az orvosi szak és az üzleti oktatás. A művészeti program közepes méretű, viszont sok tudományos szakterületről is jönnek diákok Koloshoz, ami különleges ízesítést ad a munkának. Szegény diákok, 40 ezer dollár egy szemeszter költsége.
A sors iróniája, hogy mivel fehér vagyok, azt gondoltam, majd a fehérek fognak minőségibb munkát kínálni nekem itt az Egyesült Államokban. Hát nem. Professor Kandy G. López programszervező, aki karibi és latin hátterű, hát ő kínálta fel az állást. Ezzel gyakorlatilag megmentette az életemet.
Tíz év megfeszített munka után végül sikerült Kolosnak révbe érnie. A megbecsülés része, hogy hologramművésznek nevezték el honfitársunkat, a digitális szobrait az egyetem hologramgépével párosították. Lásd: artbasel.schumy.com
Egyik fő oka a Floridába költözésnek az évente esedékes Art Basel Miami művészeti vásár. Bagyó Anna kortárs művészeti szakértő és art konzultáns javaslatára Kolos 2007-ben, első ittléte alatt meglátogatta ezt a fantasztikus eseményt. A magazin (az Üzlettárs), amelynek éppen akkor dolgozott Magyarországon mint művészeti vezető, regisztrálta Kolost fotósnak, és leközölte a riportot. Ebből aztán az lett, hogy attól kezdve minden évben egy hétre Miamiba költözik, az összes létező eseményt meglátogatja, és fotókat készít különböző magazinoknak, weboldalaknak. A weboldalán több mint egymillió fotó található, de főleg oktatásra használja kortárs művészeti témában: artbasel.smugmug.com
A kérdés jó. Kolos nem volt rászorulva a kivándorlásra. Jó állásai voltak itthon, de az igazi siker eléréséhez Magyarországon nem elég tehetségesnek lenni. Ahhoz Amerikába kell jönni.
Budapesten a 2000-es években vagy valakinek a valakije kellett legyél, illetve jó családba kellett beleszületni vagy benősülni, esetleg valami veszélyes, nem feltétlen legális üzletből lehetett kinőni. Voltak ilyen jellegű lehetőségeim, de önállóan szerettem volna bizonyítani a saját tehetségemet, és ez itt sikerült
– mondja büszkén Kolos, akinek az a véleménye és tapasztalata: csak annak érdemes kijönni az Egyesült Államokba, aki valamiben nagyon jó, tiszta a lelkiismerete, és van kitartása.
Jogos, de önző okok miatt itt csak azt várják tárt karokkal, aki hasznos az országnak.
Lehet valaki remek fűnyírásban vagy zene komponálásban, teljesen mindegy, a lényeg, hogy hozzáadott értéket képviseljen.
Mutyizás, szélhámoskodás, trükközés az adóval itt nem tanácsos.
Welcome to America!
(Borítókép: Schumy Rezső Kolos. Fotó: Schumy Rezső Kolos)