Index Vakbarát Hírportál

Szörnyű hőlégballon-baleset történt az arizonai sivatagban

2024. január 15., hétfő 06:57

Négy ember meghalt és egy ember súlyosan megsérült, amikor egy hőlégballon lezuhant a sivatagban az arizonai Eloyban vasárnap reggel – közölte a helyi rendőrkapitányság.

A baleset Pinal megye sivatagos területen történt, mintegy öt mérföldre északra a várostól, helyi idő szerint reggel 7.30-kor – közölte az eloyi rendőrség.

Eloy polgármestere az ABC News-nak megerősítette, hogy összesen 13 ember tartózkodott a hőlégballonban a baleset idején – nyolc ejtőernyős, négy utas és egy pilóta.

Szemtanúk szerint a baleset közvetlenül azután történt, hogy az ejtőernyősök kiszálltak a hőlégballonból, mely ezt követően fel-alá repült, végül pedig nagy erővel becsapódott a talajba.

Egy embert a baleset helyszínén halottnak nyilvánítottak, a másik három áldozat a kórházban halt meg, egy ötödik személy pedig kritikus állapotban került kórházba.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják, mi lehetett az oka a hőlégballon meghibásodásának.

Rovatok