Index Vakbarát Hírportál

Kreml: Németországnak aggódnia kell

2024. január 15., hétfő 15:51

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Németországnak nem a Bild című lapban megjelent, a „NATO és Oroszország közötti lehetséges katonai összecsapás” előkészületeiről szóló cikk miatt kell aggódnia, hanem amiatt, hogy Németország maga is komolyan és közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban.

A német Bild osztott meg egy titkos dokumentumot hasábjain, miszerint a német hadsereg Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusra készül. A forgatókönyv lépésről lépésre, hónapról hónapra felvázolja egy esetleges NATO és Oroszország közötti eszkaláció lehetőségét. A dokumentumból kiderül, hogy milyen lépéseket tenne Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hogyan védekezne ez ellen a NATO. A forgatókönyv szerint néhány héten belül elkezdődne a konfliktus, amelyhez több tízezer német katonát kellene bevetni.

A dokumentum egyes részleteiről – mivel nem az egészet hozták nyilvánosságra biztonsági okokból – ide kattintva olvashat részletesebben.

A német lapban megjelent híreket a Kreml sem hagyta figyelmen kívül. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője úgy kommentálta a megjelenteket, hogy Németországnak nem a Bild című lapban megjelent, a „NATO és Oroszország közötti lehetséges katonai összecsapás” előkészületeiről szóló cikk miatt kell aggódnia, hanem amiatt, hogy Németország maga is komolyan és közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban.

A szóban forgó kiadvány azt állítja, hogy a konfliktus eszkalálódása már 2024 nyarán lehetséges, amikor Ukrajna „az elégtelen nyugati segítség és egy nagyszabású orosz offenzíva miatt vereséget szenved”.

A NATO főparancsnoka elrendelheti 300 ezer katona, köztük a Bundeswehr 30 ezer katonájának átcsoportosítását a keleti szárnyra.

A dokumentum nem tartalmaz információt egy ilyen összecsapás lehetséges kimeneteléről. Peszkov már korábban közölte, hogy a Bild „nem riad vissza attól, hogy különböző kacsákat írjon”.

Rovatok