Index Vakbarát Hírportál

Belépődíjat kérnek a külföldi turistáktól az isztambuli Hagia Szophiában

2024. január 16., kedd 13:34

Hétfőtől a külföldi turisták csak belépődíj ellenében léphetnek be az isztambuli Hagia Szophia nagymecsetbe. A 2020-ban mecsetté nyilvánított pompás épület bejáratánál ezentúl külön sorba kell állniuk a külföldi látogatóknak, illetve azoknak, akik imádkozni mennek.

A belépődíjat minden előzetes hírverés nélkül, váratlanul vezették be hétfőn. Az AFP úgy tudja, hogy a külföldi állampolgárságú muszlim zarándokok is kötelesek belépődíjat fizetni.

A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium közlése szerint a belépődíj 25 euró. 

A Hagia Szophia eredetileg bizánci építésű ortodox bazilika volt, majd Konstantinápoly oszmán kézre kerülése után mecsetként használták 1934-ig.

Azt követően – a Török Köztársaság alapítójának, Musztafa Kemal Atatürknek az utasítására – múzeummá alakították, 2020 nyarán pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök elrendelte az épület nagymecsetté nyilvánítását. 

Az utóbbi években a turisták a muszlim hívekkel együtt léphettek be a mecset belső terébe. Míg a hívek továbbra is a korábbi bejáratokat használhatják, a látogatók mostantól egy galériáról csodálhatják meg az épületet. Az új intézkedések értelmében ezentúl idegenvezetők sem kísérhetnek be csoportokat, ehelyett fülhallgatókat vehetnek igénybe az érdeklődők – írja az MTI. 

Mehmet Nuri Ersoy kulturális miniszter azt mondta: a Hagia Szophia nagymecset célja mindenekelőtt az, hogy helyet adjon az imádkozásnak.

A turisták pedig elkerülhetetlenül zajosak, és akaratukon kívül is megzavarják a hívek imáját és nyugalmát.

(Borítókép: Látogatók fényképezkednek az isztambuli Hagia Szophia mecset előtt 2023. január 15-én. Fotó: Cemal Yurttas / Anadolu / Getty Images Hungary)

Rovatok