A szaúdi diplomácia irányítója azt mondta,

egyetértünk abban, hogy a térség békéje magában foglalja a békét Izrael számára is, de ez csak a palesztinok békéjén keresztül, egy palesztin állam létrejöttével valósulhat meg.

A szaúdi diplomácia vezetője elmondta azt is, hogy Rijád az amerikai kormánnyal együttműködve dolgozik az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldásában rejlő regionális béke elérésén, „ami a gázai konfliktus szempontjából még inkább időszerű”.

Izraelt a régióban elsőként Egyiptom ismerte el 1979-ben, majd Jordánia 1994-ben. Ezt követően 2020-ban Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Marokkó is diplomáciai kapcsolatot létesített vele. Ezek voltak a 2020 és 2021-ben amerikai kezdeményezésre született Ábrahám-egyezmények, amelyekhez eddig összesen öt ország csatlakozott. Az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Omán, Marokkó és Szudán egyben azt is vállalták, hogy elismerik Izraelt, és rendezik a diplomáciai viszonyt a zsidó állammal.

Előzőleg csak Egyiptom és Jordánia ismerte el Izrael létét, rajtuk kívül a többi muszlim ország erre nem volt hajlandó. A sorban 2023 nyarán a következő Szaúd-Arábia volt. Meglehetősen előrehaladott diplomáciai tárgyalások folytak a háttérben, hogy szaúdi királysággal bővüljön az Ábrahám-egyezményekhez csatlakozók köre.

A zsidó állam és Szaúd-Arábia közeledése azonban „befagyott” a Hamász szélsőséges palesztin szervezet Izrael elleni október 7-i támadása, majd az ezt követő izraeli megtorlás miatt a Hamász által ellenőrzött Gázai övezet ellen. 

Elemzők szerint nem véletlenül időzítette a Hamász a támadást 2023 őszére. A szélsőséges palesztin szervezetet ugyanis Irán pénzelte, és fegyvereseit is Iránban képezték ki. Teherán legfőbb ellenségei az Egyesült Államok a Nagy Sátánként és Izrael a Kis Sátánként. Vélhetően Irán attól tartott, hogy ha Szaúd-Arábia is elismeri Izraelt és rendezi vele a kapcsolatait, akkor az ugyancsak tavaly kezdődött szaúdi–iráni enyhülés megáll, és a szaúdi–izraeli nyitás révén az USA ismét teljes jogú diplomáciai félként tér vissza a közel-keleti térségbe, tovább marginalizálva Teheránt.

Ez pedig Irán számára nem volt opció, vélhetően éppen ezért indította be proxyszervezeteit a térségben, hogy az „Ellenállás tengelyének” segítségével zavarja össze az egyébként a Hamász támadásáig rendeződni látszott közel-keleti diplomáciai vonalakat. Az sem véletlen, hogy az ebbe a tengelybe tartozó, és Iránhoz szorosan köthető csoportok valamennyien vagy támadásra készek az amerikai és nyugati szövetségesek és Izrael ellen, vagy már harcban állnak velük. 

Elég ha a Hamász mellett a Libanon déli részét ellenőrzése alatt tartó síita Hezbollahra és észak-izraeli betöréseire gondolunk, vagy ugyancsak az irániak révén felfegyverkezett vörös-tengeri bajkeverőkre, a jemeni húszi lázadókra, akik a hajózási útvonalat igyekeznek az Indiai-óceán felé lehetetlenné tenni. De nem tétlenek az Irakban és a Szíriában iráni pénzen és kiképzéssel működő síita militáns csoportok sem.

(Borítókép: Feiszal bin Farhán Ál Szaúd szaúdi külügyminiszter a Világgazdasági Fórum (WEF) nyitónapján, a svájci Davosban tartott panelbeszélgetésen 2024. január 16-án. Fotó: Stefan Wermuth / Bloomberg / Getty Images)